A gyorsan átalakuló világban folyamatos változások közepette kell helytállnunk, és ez a szorongás melegágya. Az emberiséget egyre inkább érdekli a gyorsan változó jövő.

 

Elveszi a technológia a pszichológusok munkáját?

Évről évre nő a pszichológushoz fordulók száma Ez annak a jele, hogy egyre nő az igény az emberi kapcsolódásra, miközben az élet más területein kivonulunk a kapcsolatokból. Ráadásul a jelentős többség nem kap pszichológiai ellátást: a szenvedélybetegek körében 90% a kezeletlen betegek aránya, míg a szorongással, depresszióval küzdők nagyjából 70%-a nem részesül pszichoterápiában. A mesterséges intelligencia a kevésbé súlyos betegséggel küzdőknek segíthet. Emellett, bár a gépek lehet, hogy pontos választ tudnak adni a kérdésekre, sok mindenre még nem képesek: például a szimbolizációt, a humort, metaforákat és az érzelemkifejezést értelmezni.

Az emberi kapcsolatok fel fognak értékelődni a jövőben, mindenki gyors megoldást szeretne a lelki bajokra is, az igazi változásokhoz a pszichoterápia terén idő kell. Paradox módon a technológia közelebb hozhatja az emberközpontú szemléletmódot is. A virtuális valóság (VR) egy trauma feldolgozásakor segíthet azzal, hogy szimulálja azt a helyzetet, amivel nem tud szembenézni a traumatizált személy. A modellezés biztonságos, kontrollált környezetet jelent. Egy leendő orvos pedig átélheti a VR segítségével, hogy milyen egy demens páciens élményvilága.

 

Új típusú függőségek

A változó jövő veszélyeket is tartogat: a szexualitás terén például problémát jelent a technológiai újítások miatti folyamatos ingerküszöb emelkedés. Ugyanis átverés, hogy sikereket ér el a szex terén az, aki felnőtt filmeket néz. A pornóban minden rögtön elérhető, és az egyéni preferenciákat kapjuk egyből. Ez főleg azért jelent problémát, mert a párkapcsolatokban az évek során amúgy is kihívást jelent, miként ne unjuk meg a társunkat.

Az emberiség nagy része küzd mentális nehézségekkel, de a technológiai fejlődés azt a látszatot kelti, hogy nem is kell ezekkel a gondokkal megküzdenünk, hanem mindent megoldhat helyettünk a technológia, emiatt egyre kevésbé bírjuk a frusztrációkat, ellenben azt szeretnénk, hogy minden azonnal történjen.

Ráadásul a technológiafüggőség minden eddiginél több embert érint. Míg Magyarországon 500 ezer ember küzd alkoholproblémával, ezzel szemben a digitális (közösségi média, internet, okos telefon) függőség egyes elemzések szerint globálisan a felnőtt lakosság 30%-át érinti.

A frusztrációtűrés hiánya a táplálkozásban is megjelenik. Manapság már az is kihívást jelent, hogy 2,5 órát úgy töltsünk el, hogy nincs a szájunkban semmilyen íz, hiszen mindig kell valami, ami oldja a köztes feszültséget.

 

Miként tudjuk megőrizni lelki egészségünket, illetve mely készségeinket fejlesszük?

A függőség felé vezető lejtőn érdemes belenézni a tükörbe és tisztázni, hogy ki kontrollál kit, vagyis, hogy én irányítom a technológiát, vagy az átvette már az irányítást felettem. Amit ma megehetsz, halaszd el holnapra. Érdemes elfogadnunk, hogy folyamatosan változunk. Szükség van arra, hogy a változáshoz folyamatosan alkalmazkodjunk az életmódunkban és a táplálkozásunkban, máskülönben nem várhatjuk el, hogy ugyanazt a testsúlyt élethosszig meg tudjuk tartani.

Az emberi kapcsolatokban rejlik a legnagyobb erőforrás, és döntés kérdése, hogy kimenekülünk-e a konfliktusokból a „digitális ajtón”, vagy a kapcsolaton belül orvosoljuk a nézeteltéréseket. A világ azt diktálja, legyünk tudatosak, strukturáltak, tervezzünk, hozzunk meg ügyes és racionális döntéseket, legyünk felkészültek. Természetesen szükség van arra, hogy ezeket fejlesszük magunkban, de merjünk csak úgy létezni, csendben is lenni, tűnődni és álmodozni is. Engedjük meg magunknak, hogy csak úgy vagyunk.

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram