Feszítő, bizsergő érzés a lábban: ezek a nyugtalan láb szindróma tünetei

 

A láb éjjeli kényszeres mozgása, bizsergése sok embert akadályozhat a nyugodt alvásban.

Az esti lefekvés idején fáradtnak, álmosnak érezzük magunkat, a reggeli ébredés mégsem talál kipihenten bennünket. Ilyenkor gyanakszunk fronthatásra, teliholdra, és sokkal kevésbé gondolunk egy olyan tünetre, amely sokkal gyakoribb, mint ahogy sejtenénk.

Nyugtalan láb szindróma

Az alvási apnoé mellett van még egy ok, amely nagyon sok embert akadályoz meg a pihentető alvásban. A kutatási adatok szerint minden tizedik embert érint, anélkül, hogy tudna róla, aki ezzel az alvászavarral él együtt.

A nyugtalan láb szindróma egy mozgási rendellenesség. Aki ebben érintett, hiába tett meg mindent előzőleg a pihentető alvásáért, elalvás után intenzív késztetést érez arra, hogy mozgassa a lábát. Ez a kényszeres mozgás többször is előfordulhat egy éjszaka során, és könnyen ébredéshez vezethet, vagyis mindenképpen megzavarja a folyamatos és mély alvást. Nem lehet általánosítani a tünetekkel kapcsolatban, van aki csak szimplán bizsergést érez, mások inkább feszítő, húzó érzést tapasztalnak, és van, akinél szinte áramütésszerű a kényszerű mozdulat. Megint másoknál nem csupán a lábakban, hanem a karokban, vagy a test más részein is érzékelhető ez a mozgás, és van, akinél nem csak egy-egy villanás, hanem folyamatos mocorgás. A kellemetlenség akkor enyhül, ha megmozgatjuk az érintett testrészt, de ez már elég ok arra, hogy megzavarja alvásunkat. Bár fiataloknál ritkábban jelentkezik ez a probléma, sok kamaszt is érinthet a nyugtalan láb szindróma, és érdekes tény, hogy a statisztika szerint több nőnél mutatják ki, mint férfinál.

Mi az oka?

A testi okok közül az egyik legfontosabb hajlamosító ok, ha a láb keringése nem megfelelő. Ugyancsak nagyobb az esély a nyugtalan láb szindróma előfordulására, ha problémák vannak a gerinc, illetve a láb idegeivel. Rizikófaktor, ha alacsony a vérben a vas, valamint a vitamin- és az ásványi anyagok szintje, illetve, ha gondok vannak a vesékkel vagy az izmokkal. Ugyancsak kiválthatja a problémát a koffein és az alkohol fogyasztása, illetve lehet gyógyszerszedés mellékhatása is (gyógyszerallergia). Ha a családunkban már előfordult nyugtalan láb szindróma, akkor elképzelhető, hogy öröklődik a hajlam, ugyanis az esetek 50%-ában ez a helyzet. Ez az apróságnak tűnő mozgási rendellenesség azonban komoly gondot okozhat, hasonlóan az alvási apnoéhoz. Az elalvás nehézsége, illetve a nem minőségi, nem kielégítően pihentető alvás fáradtsághoz, koncentrációzavarhoz vezethet, csökkenhet a teljesítmény, amely mindennapi feladataink során gondot okozhat, sőt rosszabb esetben komolyabb veszélyekbe is sodorhat bennünket. A szorongás, hangulati zavarok nyomán akár baleseti helyzet is előfordulhat. Nyugtalan láb szindrómával pedig sem utazni, sem hosszabb ideig egy helyben ülni nem lehetséges, így az életminőséget is negatívan befolyásolhatja ez a panasz. Ki kell szűrni, hogy a mozgási rendellenességet nem valami egyéb okozza-e, mint például diabétesz vagy ízületi gyulladás. Ha a nyugtalan láb szindróma tünetei enyhék, akkor otthoni praktikákkal is próbálkozhatunk segíteni rajta, így például masszázzsal, forró fürdővel, a koffein és az alkohol elhagyásával, valamint rendszeres sporttal. Súlyosabb esetben azonban érdemes neurológus szakorvos segítségét igénybe venni, aki megfelelő gyógyszert vagy terápiát javasolhat, mert előfordulhat, hogy valamilyen neurológiai betegség áll a háttérben.

A lelki okok közül – ha túl vagyunk minden kivizsgáláson – gyanakodhatunk, hogy stressz vagy szorongás állhat a tünet hátterében.

A nyugtalan láb szindróma kezelése

Ha a tünetegyüttes valamilyen betegség miatt lépett fel, először az alapbetegséget kezelik (például vashiány esetén vaspótlással.) Amennyiben meghatározható ok nélkül fordul elő a betegség, a kezelés elsősorban az életmódváltáson alapul. A dohányzás elhagyása, az alkoholfogyasztás és a koffeinbevitel csökkentése, valamint a rendszeres testmozgás gyakran segít a tünetek enyhítésében. Jótékony hatással lehet a masszázs, a zsibbadó végtag jegelése vagy borogatása, illetve a stressz és szorongáskezelés. Ha az életmódváltás nem kielégítő a tünetek csökkentésére, pszichoterápia vagy gyógyszeres terápia is szóba jöhet.

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram