Kim Ung Yong, a csodagyerek már 8 éves korában a NASA-nál dolgozott, de aztán elege lett belőle.
A csodagyereklétben az a legrosszabb, hogy az embernek nincs igazi, felhőtlen gyerekkora, és cserébe elég ritka esetben lesz belőle aztán csodafelnőtt. A világ valaha volt egyik legmagasabb IQ-ját produkáló koreai Kim Ungjong (Kim Ung-yong) története azt mutatja, lehet annyira intelligensnek is lenni, hogy ezt az ember kezelni tudja, elengedje a hírnevet és az emberek elvárásait, és boldog, átlagos életet éljen.
Kim Ungjong 1962-ben született Szöulban, mindkét szülője egyetemi tanár volt, így némi előnnyel indult a genetikai lottón, már ami az intelligenciát illeti. De arra a család sem számított, amit a kis Kim már pár évesen bemutatott: egyéves korában már írt és olvasott, ami még annál is nagyobb kunszt, mint ahogy elsőre gondoljuk, hiszen a koreai ábécé egy fokkal bonyolultabb a miénknél. Háromévesen már bonyolult matematikai műveleteket oldott meg, ötéves korára folyékonyan beszélt a koreai mellett angolul, franciául, németül és japánul.
Ekkoriban figyelt fel rá a média is, igazi sztárrá a japán Fuji TV-ben való vendégszereplése avatta, ahol differenciálegyenleteket oldott meg és integrálszámításokat végzett (az, mondjuk, jó kérdés, hogy a tévénézőknek mekkora hányada értette ezeket, és mennyien maradtak azon a szinten, hogy hú, hát ez felfoghatatlanul bonyolult matek). Kim ekkor ötéves volt, már túl az első könyve megjelenésén, ebben egyébként esszék szerepeltek koreaiul, németül és angolul.
Kim története innentől kicsit homályossá válik néhány évre, a korabeli sajtóban rengeteg koreai és amerikai egyetem neve bukkan fel, ahova állítólag járt, és matematikát és/vagy atomfizikát tanult, de ezek a beszámolók valószínűleg nem egészen fedik a valóságot. Ami biztos, hogy ekkoriban került be a Guinness Rekordok Könyvébe a direkt gyerekek intelligenciájának mérésére fejlesztett Stanford–Binet IQ-teszten elért 210 pontjával. Ezt később egy 228-as eredménnyel túlszárnyalta egy 10 éves amerikai lány, Marylin vos Savant, aztán 1990-ben a vitatott teszteredmények miatt ezt a kategóriát egyszerűen törölték a Guinness szerkesztői.
1970-ben, a 8 éves Kim Ungjongnak állást ajánlott a NASA, amit a szülei egyöntetű támogatásával elfogadott. Mint utóbb kiderült, ez mégsem volt annyira jó ötlet, élete legmagányosabb éveiként beszélt később az űrhivatalban töltött időről.
„Úgy éltem, mint egy gép – felkeltem, megoldottam a matematikai problémákat, amiket aznapra kaptam, ettem, aludtam. Nem igazán tudtam, mi történik körülöttem, miben veszek részt. Magányos voltam, nem voltak barátaim. Nem szerettem a médiafigyelmet se, úgy éreztem magam tőle, mint egy majom az állatkertben” – mondta a Korea Heraldnak a hazatérése után.
Nyolc évet húzott le a NASA-nál, hogy aztán hazaköltözve azzal kelljen szembesülnie (még mindig csak 16 évesen!), hogy nincs semmilyen hivatalos iskolai papírja ahhoz, hogy bármilyen munkát elvállaljon Dél-Koreában. Két év alatt behozta a lemaradását, aztán hozzácsapott még egy PhD-fokozatot is építészetből. A Chongbuk Development nevű építőipari cégnél helyezkedett el középvezetőként, ami mellett 2007-től az egykori egyetemén is fel-feltűnt óraadóként. Végül 2014-ben, 51 évesen, élete nagy álmát teljesítve egyetemi tanár lett, és azóta is az, építészetet tanít. Bár ezt sokan a kiemelkedő intelligenciája és tehetsége bűnös eltékozlásának látják, ő maga azt mondja, ez a saját választása, ő így boldog, és örül, hogy az életét a következő generációk tanításának szentelheti: „Sikerként tekintek az életemre – kevés ember van, aki azzal foglalkozhat, amivel igazán szeret, és én ilyen vagyok. Ez a siker definíciója, hát mi másnak neveznénk egy boldog életet?”
