DNS-változással is járhat a gyermekkori trauma egy friss kutatás szerint. A gyerekként megélt szenvedések évtizedekkel később is komoly, meghatározó befolyással lehetnek az életünkre.
Az utóbbi évtizedekben egyre többet foglalkozunk a gyermekkorban elszenvedett traumákkal, a transzgenerációs sérülésekkel és ezek felnőttkori hatásaival. Manapság az, ha valaki pszichoterápiára jár, szerencsére már egyre kevesebb embernél okoz megbélyegzést vagy betegségtudatot.
Éppen ezért rögtön a cikk elején szeretnénk leszögezni, hogy a Neuron című szakfolyóiratban megjelent tanulmány nem elvenni akarja a kedvet a gyógyulástól, hanem épp ellenkezőleg: segíteni és támogatni szeretné a pszichológusok és pszichiáterek munkáját. Hogy miért van szükség erre a felvezetésre? Mert a lapban bemutatott kutatás szerint a gyermekkori traumák nemcsak lelki, hanem biológiai, egészen pontosan DNS-szinten is mély nyomot hagynak az emberekben.
Megváltozik az agyi DNS a traumától
Legyen szó egy szülő elvesztéséről, fizikai vagy lelki bántalmazásról, esetleg az érzelmileg elérhetetlen szülőkről, a kisgyermekek agyfejlődésére komoly és káros hatással van minden ilyen jellegű trauma. Mint kiderült, a gyermekkori traumák azért hagynak bennünk tartós nyomot, mert a súlyos, korai stressz fizikailag megváltoztatja a DNS agysejteken belüli csomagolását, és egyfajta molekuláris „heget” hagy hátra.
A gyermekkori trauma molekuláris „heget” hagyhat az agyban, amely arra hangolja azt, hogy későbbi élete során túlzottan reagáljon a stresszre. Forrás: AI/ScienceDaily.com
De mi történik ilyenkor pontosan a szervezetben?
Változások mennek végbe az agy úgynevezett jutalmazási központjában, vagyis a dopamintermelésért felelős agyi területen. Ezt az abnormális sejtszintű aktivitást felnőttként már sokkal nehezebben tudja kezelni az idegrendszer,
ezért az érintettek az életkor előrehaladtával egyre sérülékenyebbé válhatnak a stresszel szemben.
A trauma hatására ráadásul az SETD7 nevű enzim szintje is megemelkedik a gyermekek szervezetében. A folyamatos stressz és ezen enzim együttes hatására a sejtekben a DNS-szerkezet meglazul, és mint egy össze nem csukott rugós játék, tartósan nyitott pozícióban marad. Ennek a közvetlen következménye az, hogy a stresszreagáló gének a jövőben, akár évtizedekkel később is, sokkal könnyebben, gyorsabban és hevesebben aktiválódnak.
Van remény a tartós traumafeldolgozásra?
A kutatók szerint határozottan igen! Laboratóriumi körülmények között, egereknél ugyanis már sikerült mesterségesen blokkolniuk az SETD7 enzim túlműködését, amivel megakadályozták a későbbi szorongásos tünetek kialakulását.
Bár embereknél egyelőre még nem létezik kész gyógyszeres kezelés erre a problémára, a felfedezés rendkívül pontos biológiai célpontot ad a szakembereknek. Emellett rávilágít arra is, hogy a korai terápiás támogatás, a pszichés gondoskodás és a megfelelő szociális segítségnyújtás képes hatékonyan megvédeni a fejlődő gyermekagyat a tartós molekuláris károsodástól.
