Milyen eseményekre lehet igaz egy ilyen kérdésfeltevés? Ha például valaki balesetet szenved és túléli, szinte minden esetben másként látja a baleset után az életét, a világot. Esetleg már az olyan apró dolgoknak is tud örülni, amelyeket korábban nem vett észre. Kérdés, hogy egy traumatikus esemény véglegesen megváltoztatja a személyiséget, vagy csak ideiglenes érzelmi alapú változás ment végbe? Az emberre oly jellemző értelem-keresés ahhoz vezet, hogy értelmet találunk a szenvedésben. De tényleg van értelme, vagy csak becsapjuk magunkat? Létezik-e traumatikus növekedés?

Valójában tehát, ami nem öl meg minket az gyengít (Shpancer szerint), aki a fejlődéslélektani kutatásokat hozza fel bizonyítékul, amelyek igazolják, hogy azok a gyermekek, akiket súlyos traumák értek, nem erősebbek a társaiknál, sőt inkább épp hogy sebezhetőbbé válnak. De a felnőttkori szenvedés esetén is ez a helyzet, álláspontja alapján. Cikkében egy kísérletet is megemlít, amelyben amerikai embereknek rémült arcokról készült fotókat mutattak, és mágnesesrezonancia-vizsgálat (MRI) segítségével figyelték közben az agyukban az amigdala aktivitását (ennek az agyterületnek fontos szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában). A résztvevők fele a World Trade Center másfél mérföldes körzetén belül volt a terrortámadáskor, a másik fele több mint kétszáz mérföldnyire. Jól kimutatható és mérhető különbség volt az amigdala aktivitásában a két csoport között. Ez arra enged következtetni, hogy a traumáknak kimutathatóan hosszú távú neurobiológiai hatása van, a szenvedés tehát megsebez minket, ahelyett hogy építene.

Spencer szerint „a káosz és a dzsungelharc nem készít fel az élet további nehéz pillanataira. A biztonság, a szeretet, a törődés és a nyugalom az, ami növeszti bennünk a tanulás és alkalmazkodás képességét, márpedig ezek segítségével tudunk úrrá lenni a kemény helyzeteken.” A pozitív pszichológia szerint (amely az ép működést tanulmányozza, nem csak a patológiás működést) létezik traumatikus növekedés. A trauma pozitív és negatív hatást egyaránt gyakorolhat annak elszenvedőjére, és jellemzően mind a kettőt meg is teszi. Szélsőséges esetben egy szerencsétlenség pszichiátriai zavarokhoz is vezethet, ugyanakkor a másik póluson ott a személyiségfejlődés lehetősége.

A szenvedő értelmet talál a tragédiában, erőt merít a túlélésből, új perspektívából szemléli önmagát, a kapcsolatait, és értékelni kezd olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tudott. A traumatikus események pozitív hatásának kutatása az 1990-es években indult. A kiindulópontot az a megfigyelés jelentette, hogy a traumákra nem egyformán reagálnak az emberek. Ezér több kutató (Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun) elkezdte használni a „poszttraumás növekedés” fogalmát.

Tedeschi szerint a traumatúlélők kilencven százalékára jellemző a poszttraumás növekedés valamilyen fajtája. Például az, hogy jobban megbecsülik az életet. Mára a poszttraumás növekedésnek is nagy szakirodalma van, akárcsak az ellentétes fogalomnak, a poszttraumás stressz-zavarnak. A PTSD, amelyet gyakran háborús veteránok kapcsán emlegetnek – de nem csak őket érinti – egy traumatikus esemény után fellépő pszichés állapot, amely emlékbetörésekkel, kényszeres gondolatokkal, hangulatingadozással, agresszióval jár együtt.

Ahogyan a PTSD sem múlik el „magától”, a poszttraumás növekedésért is tenni kell, nem következik be automatikusan. Mindkét esetben rendkívül fontos – mondják a tudósok – a támogató közeg, a trauma feldolgozáshoz nyújtott segítség.

Mi magyarázhatja a poszttraumás növekedést a pozitív pszichológia szerint?

Sokféle magyarázó modell létezik. A közös gondolat bennük, hogy a szenvedésben megtapasztalható a saját erő, az ember rájön, hogy többet bír, mint amennyit hitt magáról. Növekedhet az önbizalma, felismerhet magában olyan képességeket, amelyeknek a létéről nem tudott. Képessé válhat sokkal inkább a hála, az öröm megélésére. Átalakulhat az értékrendje, felismerheti, mi az igazán fontos az életben és mi az ami lényegtelen. Jellemzően fontosabbá válik egy trauma után a létezés, a szeretteinkhez, a transzcendens világhoz, a természethez fűződő kapcsolat. Lehet, hogy valaki egy trauma hatására elhagyja a káros szokásokat, átalakítja az életmódját, jobban figyel önmagára és a környezetére.

Erősödhetnek benne fontos tulajdonságok, nőhet az empátiája, a türelme, az alkalmazkodóképessége.

Mi, emberek szeretünk hinni abban, hogy a világ, amelyben élünk kiszámítható, a sors igazságos. Egy trauma után ez már általában nem tartható elképzelés. A naivitás elvesztése után viszont épülhet egy reálisabb világkép, amely megkönnyíti a későbbiekben a nehézségek kezelését.

A cikk 3. befejző része folyamatban…

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram