Ahogy a csont is beforr, a seb is begyógyul, úgy sérülését követően az agy is igyekszik visszanyerni elvesztett funkcióit, ha megfelelő feltételeket teremtünk ehhez. De ne csak fizikai sérülésre gondoljunk: a trauma, a negatív élettapasztalatok ugyanúgy -pszichoterápiával. személyiségfejlesztéssel – korrigálható ‘sérüléseket’ okoznak az agyban.
A pszichoterápia biológiája
Eric Kandel, a 2000-ben a fiziológiai Nobel díjat elnyert memória- és tanuláskutató sokat idézett 1998-as “kiáltványában” végre a tudomány nyelvén is megfogalmazta azt a sok évszázados tapasztalatot, miszerint a lélek változásai mindig az agyműködés változását is jelentik. Talán éppen jókor jön az agykutatás irányából ez a támogatás, hiszen a biológiai pszichiátria térnyerése, a gyógyszerek hatásosságába vetett hit lassan már felszámolja a magyar egészségügyben is a pszichoterápiás szolgáltatásokat. Régóta él laikusok és orvosok fejében a mesterséges szembeállítás, miszerint a gyógyszerek volnának az “igazi agyi változást” előidéző biológiai terápiák, míg a pszichoterápiák csupán “lelki változást” jelentenek. Ám az 1990-es évektől rendre megjelenő kutatási beszámolók cáfolják ezt. A kutatások azt mutatják, a pszichoterápiák tényleges idegrendszeri változásokat idéznek elő.
Depresszió és fóbia: minden csak tanulás?
Sokat vizsgált kérdés pl. a depresszió. Ez egy olyan állapot, amikor a sötét, borongós gondolatok és érzelmek tartósan uralják a lelket. Az ilyen ember kétségbeesett vagy apatikus és olykor szinte cselekvésképtelen. A depresszió modern pszichoterápiájában a páciens megtanulja, hogyan gátolja, semlegesítse negatív gondolatait, melyek a jövőt kilátástalannak, az embereket rossznak, s önmagát értéktelennek vagy bűnösnek mutatják. A pszichoterápia előtt, majd a 10-20 terápiás ülés után készített PET felvételek megmutatták, mi is történik a gyógyulás során. A homloklebeny bizonyos területeiről már korábban is tudtuk, hogy fontos szerepük van a rossz emlékek, a stressz, vagy a negatív érzelmek hatástalanításában. Az agy más területei viszont hiperaktívak, amikor az embert negatív emóciók árasztják el, depressziósokban e területek működtek intenzíven kezelés előtt. A terápia végére a homloklebeny gátló területei aktiválódtak, és ez blokkolta a negatív érzelmeket generáló területeket. Két elterjedt pszichoterápiás módszert is vizsgáltak (a kognitív és az interperszonális pszichoterápiát), s mindkettőnél azonos eredményre jutottak.
Hasonló eredménnyel zárult a pókfóbiásokkal végzett két vizsgálat is. A fóbia olyan tanult félelem, amely általában az evolúció során veszélyesnek bizonyult ingerekkel szembeni irreálisan nagy félelmet jelenti. Irreális a félelem, mert pl. hazánkban a pókok ártalmatlanok, és a “vérbeli” fóbiás nem csak az élő póktól, hanem bármilyen pókra utaló képre, szóra is szorongani kezd. Mind a depresszió, mind a fóbiák tulajdonképpen az agy plasztikusságát bizonyítják, hiszen negatív élmények változtatták meg nem kívánt irányba az agy működését. Pókfóbiásoknál, mint általában a fóbiás viselkedések megszüntetésére irányuló terápiákban, a félelem tárgyával való szembesítés oltja ki a félelmet, hiszen a páciens ellenőrzött körülmények közt megtapasztalja, hogy semmi borzalmas nem történik a pókkal való találkozás közben.
De mi is ezeknek a terápiáknak a lényege? A gyakorlás. Vegyük a fejben számolás kézenfekvő példáját. Kísérleti személyekkel számolási feladatokat gyakoroltattak, és a tanulás során a “számolási területek” határozott növekedést mutattak. A gyakorlottság tehát a használt agyterület “megerősödésével” jár. Pontosan ez történik pszichoterápiában is. A páciens a terapeuta segítségével gyakorolja a negatív gondolatok gátlásának a képességét, vagy fóbiában a félelem gátlásának a képességét, és a gyakorlás során az e feladatokat addig gyengén ellátó agyterületek a szó szoros értelmében “megizmosodnak”. Az agy tehát tanulás révén átalakul.
Öngyógyulás és evolúció
Az evolúció során minden előnyt jelentő tulajdonság gyorsan elterjedt az utódok révén. Ha évmilliókkal ezelőtt egy egyedet agysérülés vagy lelki sérülés ért vagy önmagától felépült, vagy elpusztult: ez a természetes szelekció. E folyamat révén általánossá vált az öngyógyulás képessége. Terry Wallis 42 éves férfi súlyos autóbalesete után 20 évvel tért magához, és pár hónap alatt megtanult beszélni. Mikor kifinomult módszerekkel megvizsgálták agyát, kiderült, hogy agysejtjei a húsz év alatt lassan “önerőből” szorgalmasan újrahuzalozták kapcsolataikat.
A spontán gyógyulás lelki problémáknál is gyakori. Depressziósok nagy csoportját vizsgálva kiderült, hogy hetente 2%-uk, egy év alatt 95%-uk meggyógyul. Amióta gyógyszerek vannak a depresszióra, a depresszió krónikus és elterjedt kórképpé vált.
A WHO vizsgálta a schizofrén betegek gyógyulási arányát a fejletlen és a fejlett országokban. A szegény országokban a betegek 63%-ban gyógyultak meg, és harmaduk lett krónikus beteg, míg a fejlett országokban 37% gyógyult, és kétharmad lett krónikus beteg. A különbség az, hogy a fejlett országokban a betegeket intenzíven gyógyszerezik. Egy öt éves finn vizsgálatban, minimális, csak elkerülhetetlen esetben alkalmazott gyógyszerelés mellett a betegek 83%-a gyógyult! Ez természetesen nem általában a kezelés, hanem az indokolatlan kezelés elleni érv.
A modern pszichiátria jobban hisz a gyógyszereinek, mint az agy öngyógyító képességeinek. Az agy egészét elárasztó vegyületektől nem várható az, amit bizonyos agyterületek célzott fejlesztése nyújt. Az agy csak az aktív használat hatására változik és fejlődik, a gyógyszeres kezelés filozófiája viszont az, hogy “biokémiai zavart” csak vegyületekkel lehet korrigálni. A spontán gyógyulások nagy aránya bizonyítja, hogy az agy élni akar és megfelelő feltételek közt képes ezért küzdeni.
Ideje volna újra felfedezni, hogy a rendkívüli gyógyulási képességek mindannyiunkban ott rejlenek. Sokak élete másképpen alakulna ettől.
