Tegye fel a kezét, aki szülőként elégedett a saját teljesítményével. Aki úgy érzi, pontosan megfelel a saját maga elé állított mércének: pont annyi időt beszélget a gyerekével délutánonként, amennyit szeretne, egészséges ételeket főz, sportra és különórákra viszi a csemetét, mert ugye ez (is) a sikeres jövőjének záloga. Igen, saját magunknak is nehezen felelünk meg, a bizonyítványosztás pedig csak egy újabb alkalom a szorongásra – ha hagyjuk. Vagy lehetne másképp?
Minden gyermek egyedi
Már-már közhely, pedig csecsemőkortól kezdődően meghatározza a gyerekek közti különbségeket: minden gyermek egyedi. Erre gondoljunk, amikor más szülők a saját csemetéjüket a miénkhez hasonlítják: „Botika már hat hónaposan felállt, Ádika még csak mászik?”
A fejlődés üteme teljesen egyéni. Van a fejlődésnek egy tankönyvi üteme arról, hogy a gyerekeknek mennyi idősen nagyjából milyen képességekkel kell rendelkeznie, ám a gyerekeknél rendszerint egyes képességek előbb, mások később alakulnak ki, aztán szépen behozzák egymást – magyarázza Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője. Az is teljesen természetes, ha bizonyos feladatok jobban mennek, mások rosszabbul, hiszen nem vagyunk egyformák. Elfogadó szülői légkörben ez nem is okoz problémát, a „gondok” rendszerint akkor kezdődnek, ha a gyermek iskolába kerül, majd kiéleződnek a bizonyítvány osztások idején.
Az a bizonyos nagy átlag
Sok helyen láthattuk azt a roppant találó rajzot, ami egy képben foglalja össze a gyerekek egyediségének találkozását az iskolai mérési módszerekkel. Az „iskolában” a madár, a majom, a pingvin, az elefánt, a hal, a fóka és a kutya is ugyanazt a feladatot kapja: fára kell mászniuk. Ugye nem nehéz megjósolni, mi lesz ebből. Ilyen megmérettetéssel az iskolába érkező gyerekek is találkoznak.
Andris, aki annyira mozgékony, hogy az óvodában is nehezen bírták az egy helyben ülős feladatok lekötni a figyelmét, most napi legalább ötször 45 perces órákat fog végig ülni. Kata, aki viszont nyugodtabb természet, mindig is szeretett rajzolni, alig várja, hogy megkezdhesse az írás tanulását. Nem nehéz megjósolni, ki könyvelhet el nagyobb „sikereket”, kedvezőbb visszajelzéseket az értékelések során.
A jegy, és ami mögötte van
A gyerekek tehát különböznek, de mindannyian ugyanazt a dolgozatot írják, ugyanabból a tananyagból felelnek és ugyanazt a gyümölcs csendéletet festik meg a rajzórán. Az év végén aztán megkapják erről az értékelést, de mit is árul el egy jegy a gyermekről valójában?
Megtudjuk a jegyből, hogy Norbi csak azért lett négyes történelemből, mert az órán figyel, nagyon jól magyaráz a tanára, de otthon nem tanul semmit, mert nem érdekli annyira a tantárgy, hogy komolyabban elmélyedjen benne? Kiderül, hogy Ábel viszont azért hármas fizikából, mert zavarja, hogy a padtársa sokat beszél hozzá az órán, emiatt nem tud úgy figyelni, otthon pedig hiába tanul órákat, ha hiányzik a megértéshez az órai magyarázat? Megismerjük-e Noémit az irodalom jegye alapján, ami azért lett négyes, mert a feleléseknél szorong a többiek előtt, így nem is tud jól teljesíteni, pedig rendszeres könyvtár látogató, valószínűleg ő olvasta a legtöbb ifjúsági regényt az osztályból?
Énkép, bizalom és szeretet
Nem, a jegyekből nagyon sok minden nem derül ki. Mi viszont szülőként látjuk a gyermeket is a jegyek mögött, ismerjük a mindennapi harcaikat önmagukkal, az osztálytársakkal, a kamaszkorral, az első szerelemmel és csalódással. Látjuk, hogy miben ügyesek és miben kevésbé, amennyire tudjuk, segítjük őket és nem hagyjuk, hogy a tanulás, az iskolai teljesítmény stressz forrása legyen az életükben.
„A szorongás, a stressz, a nyomás egyértelműen csökkenti a gyerekek tanulási képességeit. Ha a gyerek aggódik egy felelés, dolgozat miatt, akkor a figyelme a túlélésre és nem a tanulásra összpontosul. A tanulás biztonságos környezetet igényel, fenyegetés nélkül. Ezt tartsuk szem előtt, ha jobb bizonyítványt szeretnénk.”
Örüljünk nekik, hogy olyanok, amilyenek, és figyeljük, ahogyan kinyílik az érdeklődésük, kiderül, miben jók igazán, mihez van kedvük és tehetségük, bátorítsuk, hogy abba az irányba fejlődjenek tovább. Bízzunk benne, hogy minden gyermek megtalálja a saját útját az életben. A legtöbb, amivel ehhez hozzájárulhatunk, a feltétel nélküli szeretet. Fogadjuk el, hogy mi sem tökéletes, „csak” elég jó szülők vagyunk, gyermekünk számára a legjobbak, ha feltétel nélkül tudjuk szeretni őt.
„A gyermek számára a szülő a tükör: benne saját magát látja. Akire ilyenkor egy szerethetetlen valaki néz vissza, nem fogja tudni szeretni, elfogadni magát, kiállni magáért. Akit sokat dicsérnek, jónak fogja látni magát, akit sokat szidnak, rossznak. Szülőként tehát azzal tehetjük a legtöbbet gyermekünk önbizalmáért, önbecsüléséért és ezáltal a könnyebb boldogulásáért az életben, ha feltétel nélkül szeretjük őt.”
