Manapság kevesebbet segítünk
Az emberek konkrétan kevesebbet is segítenek, ezt mutatja egy híres kísérlet megismétlése – ami egyébként szerintem megint hibásan lett megtervezve, és beállhat azoknak a pszichológiai kísérleteknek a sorába, amelyekről kiderül, hogy nem megbízhatók. Azért leírom, mert az eredeti kísérlet tényleg egy a híresek közül.
Az eredetit a kísérlettervezési invenciózusságáról híres Stanley Milgramnek köszönhetjük: elhagyott több száz megcímzett, felbélyegzett levelet nagyvárosokban (könyvtárakban, kávézókban, itt-ott), és megszámolta, hogy hány levél érkezik meg végül annak köszönhetően, hogy a becsületes megtalálók bedobták egy postaládába, így segítve a számukra ismeretlen feladót és címzettet. Milgram ezt a csoportokkal szembeni előítéletek demonstrálására használta, de ez nekünk most mindegy, mert az ismétlésben semleges, személyes levelekről van szó, és csak az arány számít, hogy hányan segítenek. Márpedig 2001-ben 10 százalékkal többen adták fel a megtalált leveleket, mint 2011-ben (Amerikában, Kanadában az arány nem változott). Ha elfogadjuk a kutatók következtetését, akkor ez azt jelenti, hogy csökkent a segítőkészség tíz év alatt. (Szerintem meg eltűntek a postaládák az utcákról, és míg az ezredfordulón csak néhány sarkot kellett menni a levéllel a kezünkben, hogy bedobhassuk, addig tíz évvel később már jelentősen hosszabb túrát kellett megtenni egy postáig, akár áttervezve a napi útvonalat, így a két helyzet nem összevethető.)
Ha ez tehát nem is megbízható adat, van még olyan is, hogy az 1995 után születettek, bár azt gondolják, hogy fontos segíteni a rászorulóknak, kevesebb személyes felelősséget éreznek ezzel kapcsolatban.
A szülők a saját sikerességüket mérik a gyerek sikerével
A szerzők azt mondják, hogy a szülők saját szülői sikerességüket a gyerek boldogulásában, előmenetelében mérik, ezért hangsúlyozzák ezeket a dolgokat. Sok szülő például azt vallja, hogy neki nem kell beavatkoznia a gyerekek irigységből adódó csetepatéiba. Attól tartanak, hogy ha megteszik, akkor a gyerek nem tanul meg kiállni magáért, és jobban tartanak attól, hogy a gyerekük nem lesz képes majd nemet mondani, mint hogy nem lesz jószívű. Pedig, ahogy Granték írják, semmi ok nincs arra, hogy ne azt tanítsuk a gyerekeinknek, hogy törődjenek magukkal ÉS másokkal. Ha arra tanítod a gyerekeidet, hogy vegyék figyelembe mások érzéseit és igényeit, akkor ezt hol meg fogják tenni, hol nem. Ha következetes vagy, akkor ők is jobban emlékeznek majd rá, és megtapasztalhatják ennek a reciprocitását – vagyis hogy visszakapják a figyelmet másoktól.
Beszélgessetek a jószívűségről
Granték észrevették, hogy ők maguk is azt kérdezgetik a gyerekektől vacsoránál, hogy: Na és nyert a csapat? És hogy sikerült a dolgozat? Miután erre rájöttek, tudatosan figyeltek arra, hogy inkább olyanokat kérdezzenek, mint: Kinek segítettél ma? Mikor voltál udvarias mással? Eleinte mély hallgatás, vagy Jaj, nem jutott eszembe! volt a válasz, de később a gyerekek rátanultak a dologra, figyeltek arra, hogy legyen valami olyan kedves gesztusuk, amiről majd beszélhetnek, és tudatosabbá váltak benne.
Hogy ez miért jó?
A gyerekek alapvetően segítőkészek, már egyéves korukban, és később is az óvodáskor alatt. A legtöbb társadalom és vallás alapértéke a segítés, a szolidaritás, ami meg is van a gyerekekben, ha nem öljük ki belőlük.
Elég sok adat van arra, hogy a segítőkészség nemcsak szépelgés, hanem tényleg előnyére válik a gyerekeknek. Azok a fiúk, akik az oviban szívesebben segítettek az óvó néninek, harminc év múlva többet kerestek. A legjobb tanulmányi eredményű nyolcadikosok nem azok, akiknek harmadikban a legjobb jegyeik voltak, hanem akik a legsegítőkészebbek voltak a társaikkal és a tanárokkal. Ez amiatt is van, hogy a gyerekek kedvessége szerethetővé teszi őket, így könnyebb támogató kapcsolatokat kialakítaniuk a tanáraikkal és a többiekkel is.
De nem csak messzire nézve jó, ha valaki gyerekként jószívű. Egy kísérletben bölcsődések oszthatták meg a kapott halacskás kekszet egy plüssállattal, akinek jól láthatóan ízlett a dolog. Vagy megehették egymaguk az összeset. A videóra vett helyzetekben aztán elemezték a gyerekek arckifejezését, és azt találták, hogy jelentősen több örömre utaló arckifejezést mutattak azok a gyerekek, akik adtak a sajátjukból másnak. Idegtudósok kimutatták, hogy egy-egy jó cselekedet aktiválja az agy jutalmazó területét. A pszichológusok úgy hívják ezt az érzést, hogy a segítő eufóriája. Darwin azt írta, azok a törzsek, amelyekben az emberek készek voltak segíteni egymásnak, legyőzték a többi törzset, ez volt a természetes szelekció hatása erre a személyiség vonásra.
Próbáljuk hát meg tudatosan erősíteni a gyerekekben az ösztönösen bennük lévő jószívűséget, törődést. Mindenki jobban jár így.
