Az “érzelmi rigor mortis” egy metafora, ami a test fizikai merevségét (rigor mortis, hullamerevség) az érzelmi merevségre, leblokkolásra, vagy a reakcióképesség elvesztésére utalja át, jellemzően extrém stressz, trauma, vagy feldolgozatlan fájdalom következtében; a valódi rigor mortis a halál utáni fizikai jelenség, de az érzelmi változata azt jelenti, hogy az illető “megfagy”, nem képes reagálni, kommunikálni, vagy feldolgozni a helyzetet, mintha érzelmileg “meghalna”.
- Érzelmi “megfagyás”: A személy nem tud sírni, nem tud reagálni, “kikapcsol” a fájdalmas helyzetben.
- Blokkolás: Képtelen a gondolkodásra, döntéshozatalra, vagy a normális viselkedésre.
- Elszigetelődés: A külvilágtól való elzárkózás, érzelmi távolságtartás.
- Kimerülés: A pszichés energia teljes kimerülése.
- Trauma: Súlyos lelki megrázk (pl. haláleset, erőszak, baleset).
- Folyamatos stressz: A stressz-szint tartósan magas.
- Feldolgozatlan gyász: Nem jut el a feldolgozás fázisáig.
- Valódi Rigor mortis: A halál utáni, fizikai jelenség, ami az izmok ATP-jének kimerülése mi (izomrostok merevedése), és a test hőmérsékletétől függően 2-4 óra múlva kezdődik.
- Átvitt értelemben: A lelki “merevség”, ami a fizikai hullamerevséghez hasonlóan a normális funkciók leállását jelenti, de egy pszichológiai állapot, nem biológiai.
Az érzelmi mumifikáció mint önvédelem
Az „érzelmi mumifikáció” (vagy érzelmi gátoltság/elzárkózás) egy olyan pszichológiai önvédelmi mechanizmus, amely során az egyén tudatosan vagy tudat alatt érzelmileg elérhetetlenné, távolságtartóvá vagy közönyössé válik, hogy megvédje magát a fájdalomtól, a csalódástól vagy a sérüléstől. Ez a fajta „érzelmi páncél” hasonló a fizikai mumifikációhoz: a lélek egy részét „konzerválja”, leállítja a mélyebb érzelmek áramlását, hogy elkerülje a további sérüléseket. Amikor egy borderline-nárcisztikus spektrumon lévő ember „mumifikálja” az érzéseit, akkor valóban a saját énjének azt a részét öli meg, amely képes az intimitásra és a valódi örömre.
-
Az az élesség, az a „konzervált” merevség az ember arcán (amelyet ilyenkor látni lehet) a belső üresség jele. Nincsenek rajta az élő érzelem lágy vonásai. A személy nem „továbblépett” a traumán, hanem beletokozódott egy olyan állapotba, ahol nincs kockázat, mert nincs érzés sem.
-
Önmaga megölése: Ezzel az ember valójában saját magát fosztja meg az élet élvezetétől. Ez a nárcisztikus sors tragédiája: a fájdalom elkerülése érdekében lemondanak az életről is. Egy érzelmi vákuumban élnek, ahol a személy a “Jégkirály” vagy „Jégirálynő”, de ezen a helyen semmi nem nő ki többé.
-
A devalváció ára: Hogy a trauma okozóját leértékelhesse „selejtté”. Ehhez le kellett vágnia magáról azt az énrészét, amelyik szeretett. Mivel az az énrész a személyisége nagy részét alkotta, a maradék (a pszichopátiás, hideg rész) csak egy váz maradt.
-
Konzerveffektus: Akülső szemlélő azért érzi ezt „konzerváltnak”, mert nincs fejlődés, nincs önreflexió. A személy ebben az állapotban marad, amíg egy újabb „projekt” (egy új férfi vagy új nő) el nem kezdi újra „feltölteni” – de a ciklus ugyanígy fog végződni majd ismét, mert a személy belső magja eleve sérült.
