A láthatatlan munka olyan típusú munkavégzés, amiért nem jár fizetés, sőt, gyakran köszönet sem. Azokról a munkákról beszélünk, melyek elvégzését sokan természetesnek veszik, ám a hiánya azonnal feltűnik mindenkinek. Mértéke nemzetgazdasági szinten is jelentős, ha beleszámítanánk a GDP-be, az 25 százalékkal lenne magasabb.
A társadalmi elvárások és a biológiai-érzelmi huzalozottság is arra predesztinál, hogy a hagyományos szerepekben maradjunk. Sok esetben pedig azt is látni az idősebb generációnál főképp, amikor ez az érzelmi házimunka már nem olyan teher, mert a felnőtt gyerekek képesek önmagukat menedzselni, hogy a családanya sokat panaszkodik, de szeret is egy kicsit ebbe a mártíromságba beleülni. Szereti úgy beállítani, hogy nélküle a család elveszne és működésképtelen lenne, éhen halna, megenné a kosz stb., ki hogyan fejezi ki magát. De a lényeg az: nélkülözhetetlen vagyok a számotokra.
Lehet ennek pozitív és negatív színezete, maradhat egy anya finoman a háttérben, a családtagok örömmel is veszik, hogy levettek egy feladatot a vállukról, amit egyébként maguk is el tudnának végezni. Más családanyák pedig harsányan, követelőzve, érzelmi zsarolásokkal és a másik alkalmatlanságára vonatkozó sértésekkel felfegyverkezve dirigálják mindenki életét, aztán viszik ezt tovább a nagymamai létformába. Ez személyiségfüggő, mindenesetre
Sokan nőnek fel úgy, hogy gyermeki létük végén kapnak egy olyan tapasztalatot a saját anyjuktól: az érzelmi házimunka a nők feladata, sőt, maguknak akarják. A minták így öröklődhetnek tovább.
Az érzelmi házimunka a családi kapcsolatok és a családi élet fenntartására, ápolására, a mindennapok szervezésére fordított időt és energiát jelenti.
Olyan társadalomban élünk, ahol még mindig azt tartjuk elfogadhatónak és normálisnak, ha elsősorban a nő foglalkozik ezzel. A nőket érzelmesebbnek tartjuk, illetve kompetensebbnek az érzelmek felismerésében, kezelésében. Viszont nem ismerjük el az e téren végzett tevékenységüket. Ebben a fogalomban, hogy érzelmi házimunka, azért is szerepel a munka kifejezés, mert ezzel rámutathatunk arra, hogy ez milyen sok erőfeszítést és energiát igényel. A család élete nem magától szerveződik, pedig hajlamosak vagyunk azt hinni.
Az érzelmi munka fogalmát Arlie Hochschild szociológus írta le először a The Managed Heart című művében a nyolcvanas években a szolgáltatói szektorban dolgozók feladataira és leterheltségére vonatkozóan: például a fodrászoknak, pincéreknek, ápolóknak vagy légiutas kísérőknek függetlenül a hangulatuktól mindig kedvesnek és empatikusnak kell lenniük, az érzelmeiket folyamatosan szabályozni. De az érzelmi munka kisebb presztízst és gyengébb fizetést jelent: egy tanulmány szerint amikor a férfiak olyan munkakörre váltanak, ami nagyobb kognitív munkát igényel, 8,8 %-kal növekszik a fizetésük, amikor olyan munkakörbe kerülnek, ami több érzelmi munkát követel, 5,7 %-kal csökken. Tehát ez egy láthatatlan és nem megbecsült szegmens, és ebből kiindulva született az érzelmi házimunka kifejezés, ami szintén elvárt, de kevéssé elismert tevékenységet takar.
A szakértő rávilágít, hogy sokan tiltakoznak a „munka” kifejezés ellen, hiszen az anyák is kapnak abból, ha foglalkoznak a családdal, ennek sokszintű visszacsatolása – akár kimondva, kimutatva, akár a családi élet harmóniáját tapasztalva – magukat is felölti, de ez nem mond ellent a munka fogalmának. A hivatást is lehet élvezni, abban sikereket és kompetenciákat elérni, attól még jutalmazás jár vele az értékének megfelelően.
Ezt a munkát, ha megterhelő és tartósan egyenetlen, nem átruházni kell, hanem megosztani. Recept nincs, mert mindenkinek mások a körülményei, az igényei, a lehetőségei, a képességei és a kapcsolata: érdemel leülni beszélgetni arról, hogyan képzeljük el a család működését, ki mitől érzi jól magát, mit kell ehhez megtenni, ki miben érzi magát kompetensnek, ki mit szeret csinálni.
Gyakorlattá vált, hogy sok esetben olyan módon vonhatóak be ebbe a tevékenységbe a férfiak, ha delegálják őket. Annak ellenére, hogy a férfiak egy része a munkakörében szintén delegál, otthon kényelmesebb számára a végrehajtó szerep. Sokszor elhangzik egy-egy ilyen témájú veszekedésben: „Drágám, mondd meg, mit csináljak, és megteszem!” Csakhogy maga a feladatok szervezése sem kis mentális munka, a nők ilyenkor inkább azt várják, hogy ennek egy részét vegye át a párjuk. Rengeteg energiát vesz el, hogy mikor mit kell vinni az óvodába, hogyan lesz jelmeze a gyereknek a farsangra, egyáltalán mi legyen ma vacsorára, amit mindenki megeszik, de azért egészséges, van-e elég pénz most rá, vagy valami olcsó ételt kéne főzni stb.
Miért ne lehetne egy kooperáción alapuló, egyenlőségelvű családvezetésünk? Ez persze aránylag új jelenség, mint ahogy a nők sem régóta dolgoznak annyit és olyan minőségben, mint mostanában. Támogathatná a társadalom is az egyenlő megosztást. Ha az egyéni döntések és párkapcsolati kérdések szintjére redukáljuk ezt a kérdést, akkor nem jutunk előbbre és erre a szintre helyezzük át a hozzátapadó feszültséget is. Van olyan férfi, aki sokkal inkább részt venne a család életében, de nem tud, mert a munkahelyén rögtön bizonytalanabbá válna a pozíciója, ha elkezdene emberi időben hazajárni.
És ha egy férfi nem tud részt venni az érzelmi házimunkában, akkor hogyan tudna valóban integrálódni a családjába, valóban élő és tartalmas kapcsolatokat kialakítani a gyerekeivel, a gyerekei pedig vele? Nagyon szomorú azt látni, amikor az apák teljesen idegen elemei maradnak a családnak.
A nők túlterheltek, a munkahelyükön is meg kell felelniük, viszik a család ügyeit, a szendvics generációban ápolják az idősebbeket. Ez így mind nyilvánvalóan fenntarthatatlan. De a szakértő szerint nem csak ezért érdemes az érzelmi házimunkát egyenlőbben elosztani: felmérések támasztják alá, hogy ez a párkapcsolati elégedettséget is fokozza, sőt, növekszik a kapcsolat intimitása, még a szex is több lesz.
