Az érzelmileg elérhetetlen ember számára az érzelmek kimutatása a
gyengeség jele.
Az érzelmi elérhetetlenség a modern kor betegségtünete. Egy érzelmileg
elérhetetlen ember rideg és távolságtartó, mintha egy távoli csillagon
ülne egymagában, és időnként nagylelkűen megajándékoz a társaságával,
tessék csak, érd be ennyivel. Rengeteg mindent tennél érte, de úgy
tűnik, nincs szüksége rá. Nehezen kapcsolódik, az érzelmek kimutatása
teljesen egyoldalú, befogadja a gyengédséget, a gondoskodást, de ritkán
ad vissza bármit is, csupán egy-egy apró gesztust, ami a sok semmi
mellett csodálatos /valaminek /tűnik. Nincs felszabadult nevetés,
bilincs van a nyelveden, és örökös megfelelni akarás egy nem létező,
„tökéletes” párkapcsolati sztenderdnek.
Felszínes, rossz hallgatóság, látszólag jelen van, de nem figyel.
Fogalma sincs, mit akarsz az élettől, és hogyan gondolkodsz az emberi
kapcsolatokról, nem is igazán érdekli, nem akar egészen részt venni az
életedben. Nincsenek valódi beszélgetések, nem kapcsolódhatsz hozzá
lelki síkon, elmerülni mélyebb, nehezebb témákban, mert ezek kellemetlenek és zavaróak számára. Mélyebb témákat elviccel, elbagatellizál, csupán az élet sekélyes, felszínes, és problémamentes oldala kell veled. Viselkedésének hátterében sok esetben az intimitástól való félelme és a bizalmi problémákkal való folytonos küzdelem rejlik.
Érzelmi távolságtartás.
Egy érzelmileg elérhetetlen ember életét masszívan átszövik a talányok. Amit az emberi kapcsolatokról véleményez, két szóban megfogalmazható: kötődni veszélyes. Nem akar, vagy nem tud tartósan elköteleződni, de ezt általában még önmagának sem vallja be, partnerének pedig főleg nem. Megpihen egy limitált időre, még élvezi is a párkapcsolat előnyeit, a gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget, és azt, hogy nem a semmi ágán himbálózik, ideiglenesen van hova fizikailag hazatérnie. De a szívében valójában soha nem érkezik haza senkihez, számára ez nem végcél, csupán tartózkodási pont. A másik ember érzi, hogy a kapcsolatot mély nyughatatlanság, és hiányérzet szövi át, ez még mélyebbre lökdösi őt a bizonytalanság, a kétség okozta gyötrődés, válaszkeresés bugyrába. Távolodunk, közeledünk, állandó a bizonytalanság. A kötődni képtelen ember úgy próbál meghitt emberi kapcsolatokban létezni, hogy nem kötelezi el, nem adja át egészen önmagát, és képtelen a valódi intimitásra. Intimitás nélkül pedig nem létezik meghitt szeretetkapcsolat.
Egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudja elfogadni a szeretetet,
a törődést és a mély, meghitt érzelmeket másoktól. Azért van ilyen
nehéz dolga mások érzéseivel, mert a sajátjait sem tudja definiálni, kifejezni, átélni.
Gyorsan képes messzire taszítani bárkit, aki bontogatja a falait és
egyre közelebb lép. Amikor egy gyerek érzelmi igénytelenségben nő fel és
megtanulja elcsendesíteni az érzelmeit és leválik másokról, tudattalanul
is az motiválja, hogy minél mélyebbre rejti az érzelmeit, annál kevésbé
kell azokkal foglalkozni, vagyis, ha semmit sem érez, akkor semmi sem
fáj. De a múltban szerzett lelki sebek folyamatos szenvedést okoznak felnőttként is, ha nem nézünk szembe a múlttal és nem kezdünk el
dolgozni rajta. Ha a kapcsolat mellett döntünk, tudni kell, hogy nem
fogjuk tudni megváltoztatni őt, csakis akkor, ha felismeri, hogy
kapcsolatai nem működnek, valami nincs rendben és ő maga akar változni,
változtatni.
Kapcsolatok megszakítása.
Könnyebb levegőnek néznie a másik embert, és
magyarázat nélkül hirtelen eltűnni az életéből, mint éretten felvállalni
az elutasítást és beszélni problémáiról, legyen szó párkapcsolatról,
baráti kapcsolatokról, vagy családi kötelékekről.
Bizalmatlanság.
Korábbi, múltban szerzett sérüléseinek feldolgozása
nélkül ezt a viselkedésmintát viszi tovább, félve attól, hogy újabb
sérülések érik. Csak félgőzzel van jelen kapcsolataiban, hogy bármikor
kiszállhasson. Félig-kapcsolatokban él és majdnem-szerelmeket él meg,
közben ott cirkulál bensőjében a félelem; félelem az egyedülléttől,
félelem az esetleges sérülésektől, a megalázottságtól és
szégyenérzettől. Félelem az öleléstől, az intimitástól. A kötődéstől
rettegő személy is nagyon szeretne már tartozni valakihez, induló
kapcsolatokban hamar fellelkesül, tervezgeti a közös jövőt. Úgy tűnik,
nagyon vágyik már egy szeretetteljes kapcsolatra, ezért érzelmileg hamar
bevonja a másik embert, aki ragaszkodni kezd, szexuálisan és érzelmileg
is elköteleződik. Fejében itt ezen a ponton bekapcsol a „pánikgomb”, ki
kell vonódnia a kapcsolatból.
A bizalom az az érzés, hogy megtaláltam a helyet, ahol biztonságban
vagyok, és a személyt, akire rábízhatom magam. Akkor tudok valamibe
beleereszkedni igazán érzelmileg, ha azt érzem, a másik fél biztonsággal
megtart. Másrészt mert eldöntöm, hogy kockáztatok, annak ellenére, hogy
sérülni, vagy sérteni fogok. Mégis átengedem a társamat a
bizalmatlanságom rétegein, egészen közel engedem, hogy megismerje és
megtanulja a sebezhető énemet. Az intimitás a bizalom folyománya. A
fizikai közelségen túl mély, bensőséges érzelmi kapcsolódás. Azt
jelenti, hogy átadom és megadom magam, van bátorságom szeretni, és
megmutatni, vállalni valódi önmagam.
