A nevetés, a humor áldásos hatásait aligha kell bemutatni, nem kell doktori diploma ahhoz, hogy tudjuk, jobban érezzük magunkat, ha egy poénon könnyesre röhöghetjük magunkat. Vannak azonban olyan esetek és helyzetek, amikor kifejezetten kártékonnyá válhat a vicc.
A humor jóval sokrétűbb, mint elsőre tűnik
Sokan kifejezetten sokszor nyúlnak a fekete humorhoz annak érdekében, hogy megküzdjenek a saját nehézségeikkel. Ez nyilvánvalóan egy védekező mechanizmus, hogy az embernek ne kelljen elviselnie a fájdalmat, amit az adott helyzet kelt benne, gyakran pedig a megküzdés része is, hogy könnyebb legyen feldolgozni a problémákat, és képesek legyünk más perspektívából szemlélni életünk eseményeit, és a kesergés, a kétségbeesés helyett inkább humorral állni a próbatételek elé.
Vékony határvonal húzódik azonban aközött, hogy viccek révén elfojtjuk magunkban a nehéz érzéseket, vagy feldolgozzuk azokat, és tovább tudunk lépni.
Ebből is látszik, hogy a humor jóval összetettebb, mint az elsőre gondolnánk, és míg a pozitív hatásai széles körben ismeretesek, addig a problémásabb aspektusairól kevesebb szó esik, és ez az akadémikusok figyelmét sem kerülte el.
2023-ban a Psychology Today oldalán jelent meg Leon F. Seltzer tollából egy cikk, amely kiemeli, hogy a humornak óriási szerepe van a társas kapcsolatokban. Egyrészt kinek nem esik jól egy jóízű nevetés, másrészt akár egy csoportba, közösségbe való beilleszkedésünket is jelentősen elősegítheti. Sőt, a közös élmények, belső poénok szövetséget hozhatnak létre, meg is szilárdíthatják a kapcsolatainkat. A baráti összejövetelek vitathatatlanul akkor a legszórakoztatóbbak és legélvezetesebbek, ha együtt nevethetünk, egymással viccelődhetünk, és az emberek többsége arra törekszik, hogy minél többször megnevettesse a körülötte lévőket.
Nem csak a kedvünket teszi jobbá
A humor az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy megnyugtassuk és felvidítsuk önmagunkat. Ha a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, ha szerencsétlenségekkel kell szembenéznünk vagy stressz ér minket, a humor segíthet békére lelni.
Lényegében ez az egyik leghatékonyabb megküzdési stratégiánk.
Ahogy arra Seltzer is rámutat a cikkében, a kutatók rendre azt igazolják, hogy a humornak az egészségi állapotunkban is nagy szerepe van, olyan értelemben mindenképp, hogy képes csökkenteni a szorongást és akár a depressziót is, amelyek felgyorsíthatják egy-egy betegség kialakulását, vagy ronthatnak az ember fizikai állapotán. Egy-egy súlyos betegségből való felépülés elősegítője lehet többek között az immunrendszer megerősítése, a fájdalomcsillapítás és egy elfogadóbb életszemlélet kialakítása, ami lehetővé teszi, hogy megéljük a nehézségeket, hogy aztán megerősödve küzdhessünk tovább, és akár nevetni is képesek legyünk magunkon és a problémáinkon. Óriási feladat, hogy szembenézzünk a saját halandóságunkkal, azzal, hogy nincs mindenre magyarázatunk, hogy nem szerezhetünk mindenről bizonyosságot, és nem vagyunk képesek mindent irányítani.
Ám ha ezeket sikerül elfogadnunk és megbékélnünk a megváltoztathatatlannal, az nemcsak a fizikai nehézségeken segíthet át bennünket, de a mentális és érzelmi erőpróbákat is elviselhetőbbé teszi.
A humornak árnyoldalai is lehetnek, ha rosszul használjuk
A cikk arra is kitér, hogy az amúgy áldásos humor, a vicc könnyen válhat a másik ellen irányuló agresszió egyik formájává, amellyel nemcsak bánthatunk másokat, de a kapcsolataink is jelentősen sérülhetnek. A humorba csomagolt kötekedés, becsmérlés, sértegetés, amikor a másikból gúnyt űzünk, szarkasztikusan kinevetjük, mind-mind toxikus megnyilvánulásai a viccelődésnek. Az ilyen fájdalmasan frusztráló vagy zavarba ejtő helyzetek jobb esetben „csak” kínosak a másik fél számára, rossz esetben viszont egyenesen megalázók. Egyikünk sem szent, vélhetően mindannyian próbáltunk már viccesebbnek, erősebbnek mutatkozni azáltal, hogy más kárára viccelődtünk,
érdemes azonban önvizsgálatot tartanunk, hogy az ilyen helyzetekben valójában mit kompenzálunk, miért mások lekicsinyléséből remélünk önmagunk számára megerősítést.
A humor sok esetben nemcsak sértő, de kártékony módon erősíthet rá előítéletekre, sztereotípiákra. Amikor egy-egy népcsoport, nem, vagy éppen az LMBTQ-közösség tagjai válnak a vicc tárgyává, az legtöbbször teljes tévedéseken alapszik, gyűlöletkeltő és kirekesztő. Ezekhez a „poénokhoz” nagyon gyakran társul lekicsinylő, undort kifejező arckifejezés és hanghordozás, ami csak még rombolóbbá teszi a jelenséget. A nárcisztikus személyiségzavarral küzdő emberek egyik közkedvelt eszköze, hogy egy általuk alacsonyabb rendűnek tartott embert maró gúnnyal, megszégyenítéssel, rosszindulatú megjegyzésekkel szégyenítenek meg.
Az ilyen típusú humort azért fontos felismerni, mert kegyetlen, torz előítéleteket táplál, végtelen szűklátókörűségre vall, és valójában a legkevésbé sem vicces.
A humort szélsőséges esetekben manipulációra is használhatjuk
Az itthoni stand-up kultúrára nem jellemző ugyan, a tengerentúlon azonban nagyon is gyakori jelenség, hogy a komikusok bizonyos kisebbségi csoportokból, akár beteg emberekből űznek gúnyt, és teszik őket vicc tárgyává, annak reményében, hogy minél nagyobb nevetés és taps harsan a közönség soraiban, és az előadó a közönség manipulálásával igyekszik minél intenzívebb hatást kiváltani.
A vicc esetében rendkívül gyakori, hogy amit látunk vagy hallunk, azt egyáltalán nem tartanánk humorosnak, ha a való életben lennénk a tanúi. A szerző ennek illusztrálására egy rajzfilmjelenetet említ, amelyben egy felnőtt kutya tanít egy kölyökkutyát „kutyamatekra” az alábbi feladvánnyal: „Ha három csontom van, de Mrs. Jones ebből elvesz kettőt, hány ujja marad?”
A humor egyik további hátrányos jellemzője, hogy azáltal, hogy viccbe ágyazzuk a saját ballépéseinket, és másokat is arra bírunk, hogy ezen szórakozzanak, áttoljuk magunkról a felelősséget.
Az is egyfajta manipulálás, amikor valaki rendre viccel keni el a hibáit, a mulasztásait, ezzel arra ösztönözve másokat, hogy folyamatosan nézzék el azokat. Így ezekért a tetteiért nem kell bocsánatot kérnie vagy ígéretet tennie arra, hogy a jövőben igyekszik majd másképp viselkedni, cselekedni.
Ezzel szemben az öngúny – amelyet Woody Allen például művészeti magasságig emelt – nem mások, hanem saját magunk ellen irányul, és nagyon könnyen önpusztítóvá is válhat, hiszen a folyamatos önszidalmazás arra késztethet másokat, hogy alábecsüljenek minket, hiszen végül is mi magunk is ezt tesszük úton-útfélen. Az önmagunk ellen irányuló kijelentéseinkkel azt az elképzelést erősítjük meg a környezetünkben, hogy nem vagyunk érdemesek mások figyelmére, és ennek extrém szélsőségig túltolása az önbántalmazás egyik formájaként is felfogható.
Kutatások is megerősítették, hogy az önbecsmérlő humor összefüggésbe hozható a depresszió és a szorongás kialakulásával, és ez nemcsak a mentális egészségre nézve okozhat jelentős károkat, de kevésbé közvetlenül a fizikai egészségre is jelentős hatást gyakorolhat.
Természetesen az életünk nehézségeivel való megküzdést könnyebbé tehetjük a humor eszközével, de kár úgy tenni, mintha a fájdalom, a veszteség, a betegségek, az ember okozta vagy a természeti katasztrófák, az árulás, a gonoszság, a magány, egy szakítás, vagy éppen a halál ne lennének fájdalmas dolgok, és ha ezeket csak elfojtjuk, vagy egy viccel próbálunk elütni, megtagadjuk magunktól a feldolgozás lehetőségét. Éljünk a humor lehetőségével, de legyünk körültekintők hogy mikor és hogyan.
