A tüdőszűrés téves tüdőrák diagnózishoz vezethet.
A különféle, sugárzást alkalmazó szűrővizsgálatoknak az egyik kockázata maga a sugárzás okozta rák. A másik kockázat, hogy a szűrés egészséges emberekben is találhat olyan elváltozást, ami esetleg soha nem vezetne panaszhoz, de ha már felfedezték, mind az orvos, mind a páciens úgy érzi, a problémát kezelni kell. Ugye ez a helyzet a mammográfiával is, de hasonló a helyzet a tüdőszűréssel.
Gilbert Welch és munkatársai könyvükben elég riasztó tényeket tárnak fel a tüdőszűrés mellékhatásaként (Welch és mtsi., 2012). (Welch egy másik könyve, a „Kellene-e szűretnem magamat rákra? Talán nem, azt is megmondom miért” címmel jelent meg.).
Az USA-ban évente 215 ezer tüdőrákot diagnosztizálnak és ebből 162 ezren meg is halnak (ez több, mint a prosztata, mellrák, vastagbélrák, melanoma és pajzsmirigyrák halálozás összesen). Az 1990-es évek vizsgálatai azt mutatták, hogy a tüdőszűrések nem csökkentik a tüdőrák halálozást, ezért komolyabb szervezetek ma már nem is ajánlják a rendszeres szűrést. Két vizsgálat több halált mutatott ki a szűrt, mint a nem szűrt csoportban. A Mayo Tüdő Vizsgálatban kilencezer dohányost osztottak véletlenszerűen két csoportba. Az egyik csoportot 4 havonta megröntgenezték és köpetvizsgálatot is végeztek náluk. Hat év vizsgálat után a szűrt csoportban 143 tüdőrákot találtak, a nem szűrt csoportban 87-et. A számbeli különbséget a szűrés eredményezte. Persze, gondolhatjuk, hogy a szűrt csoportban idejekorán felfedeztek olyan rákot, amelyek a nem szűrt csoportban csak később fedeznek fel. Ezért további öt évig követték a két csoportot. Ez idő alatt a nem szűrt csoportban tíz embernél tüdőrák alakult ki. További 16 éves követés során a nem szűrt csoportban több rák nem alakult ki. Ebből az következik, hogy a mégoly agresszív ráktípusnál is, mint a tüdőrák, komoly túldiagnosztizálás tapasztalható. Több mint húsz év követés során az bizonyosodott be, hogy a szűrt csoportban talált rákok harmada túldiagnosztizálás eredménye volt. Ugyanis 46 rákkal többet találtak és kezeltek a szűrt csoportban, mint amennyi 26 év alatt a nem szűrt csoportban kialakult.
Tüdőrák esetén a túldiagnosztizálás sokkal veszélyesebb, mint mondjuk mellrák esetén. Nem mintha egy fölösleges mellamputálás kellemes volna, de sokkal kevésbé halálos, mint a tüdő egy részének eltávolítása. Márpedig, akiknél tüdőrákot diagnosztizálnak, szinte elkerülhetetlen a műtét és egyéb kezelések. Azért is veszélyes dohányosoknál az ilyen kezelés, mert tüdejük amúgy is rosszul működik már.
Még rosszabb a helyzet a CT szkenneléssel feltárt tüdőelváltozások esete, hiszen ezek a műszerek (túl azon, hogy rákot okozhatnak, sokkal apróbb elváltozásokat is kimutatnak. (Ezért veszélyes a mammográfia „fejlődése” is, egyre kisebb csomókat is kimutatnak, amelyek amúgy akár fel is szívódhatnának, ha nem bántanák őket).
Egy 2001-es vizsgálatban 1000 CT szkennelés dohányosoknál 11.5 esetet fedezett fel, míg a nem dohányosok közt 10.5-et. Azaz szinte nem is volt különbség a dohányosok és a soha nem dohányzottak között a diagnosztizált rákok számában. Ugyanakkor a statisztikák szerint 5 év alatt 1000 dohányosból 3.35 hal meg, míg a nem dohányzók közül 0.2. azaz a dohányosok tüdőrák halálozása 17-szer nagyobb, míg a CT szkennelés alapján ugyanannyi ember kap tüdőrákot a dohányzó és nem dohányzó csoportban. Mondhatni, a CT szkennelés 17-szer gyakrabban sugall nem dohányosoknál halálos betegséget, és egy részük a kezelésekbe sajnos bele is hal.
Intő példaként a szerzők idézik Brian Mulroney esetét, aki kanada miniszterelnöke volt 1984 és 1993 között. Mulroney makkegészséges volt, amikor az éves egészségügyi ellenőrzés során a CT talált két aggodalomra okot adó csomót a tüdejében. Gyorsan meg is műtötték, de a műtét komplikációjaként hasnyálmirigy gyulladás alakult ki nála. Másfél hónap után mehetett csak haza, de hamarosan visszakerült, mert egy ciszta alakult ki a hasnyálmirigyén, amit szintén meg kellett operálni. Ez egy újabb hónapot jelentett a kórházban. A tüdejéből kioperált csomókról kiderült, hogy nem rákosak, vagyis Mulroney-nak nem volt tüdőrákja, s ha nem vizsgálják, több műtétet és kórházban töltött hónapokat spórolhatott volna meg.
A probléma kettős. A tömeges szűrés számos rák esetében, ilyen a prosztata, a mell-, a pajzsmirigy- vagy a tüdőrák, rengeteg olyan esetnél jelez, amely esetekből soha nem lenne valódi, tüneteket okozó megbetegedés. Jól ismert, hogy prosztatarák a férfiak jó részében 60 év felett kimutatható, ám ezek betokosodott elváltozások, soha nem válnak invazív rákká. Amíg nem piszkálják. Ugyanez a helyzet, mint láttuk, tüdőrák esetében is. Ez a probléma egyik fele. A másik sem annyira megnyugtató, ugyanis önmagában, hogy valaki dohányzik, csak megnöveli a tüdőrák kockázatát, de nála is lehet éppúgy téves a diagnózis, csak ezt megerősíteni látszik az a tény, hogy az illető dohányos. Ezek után nehéz eldönteni, ki viselkedik felelősebben önmagával szemben, ha szorgalmasan eljár a szűrésekre, vagy ha nem. Egy biztos: ha indokolt a vizsgálat, mert komoly a gyanú valami tüdőproblémára, nem szerencsés a homokba dugni a fejünket és megtagadni a vizsgálatot. De már a vizsgálat előtt lelkileg fel kell készülni arra, hogy védekezni tudjunk az áldiagnózis és a túlkezelés veszélyével szemben. Ebben a helyzetben az ember nagyon magára tud maradni orvosaival szemben.
Forrás:
