Biztos mindenkivel előfordult már, hogy akár a saját gyermekének vagy valakimásnak ajándékötlet után nézve rákeresett az interneten arra, hogy „játékokbabáknak”. Ha így tett, akkor valószínűleg az ő szeme elé is hasonló kulcsszavakkerültek, mint „fejlesztőjátékok 6 hónapos kortól” „készségfejlesztés babáknak”„fejlesztőfoglalkozások” „okos játékok”, de ott vannak a YouTube-on elérhető éspersze jó pénzért cserébe igénybe vehető „kúszó-mászó fejlesztő” tornák éseszközök is. De valóban szüksége van egy 6 hónapos vagy annál is fiatalabbbabának fejlesztésre? Ha nincsen, akkor mégis miért van erre ekkora kereslet éskínálat, illetve ha mégis van, akkor milyen típusú fejlesztésről beszélünk?

Agyfejlődés és neurális plaszticitás

Manapság egyre szélesebb körben elterjedt az igény a tudományos alapokon nyugvó gyereknevelésre. A szülők igyekezete örvendetes és figyelemre méltó, azonban óvatosnak kell lennünk, amikor az idegrendszer fejlődéséről és alakulásáról született idegtudományi eredményeket értelmezzük. Számos tévhit terjed napjainkban részben a hiányos és leegyszerűsített információknak, részben pedig marketingszempontoknak köszönhetően.

A médiában gyakran találkozhatunk azzal a nézettel, hogy az emberi agy csak az első három évben változik rugalmasan, ezért ekkor kell a gyermekek számára minden lehetséges ingert biztosítani. Ez azt sugallja, hogy amit elmulasztunk, az bepótolhatatlan, és visszafordíthatatlan következményekkel jár.

Való igaz, hogy az emberi agy egy olyan szervünk, amely születéskor még nincs teljesen kifejlődve. A sejtek többsége már jelen van, de a közöttük lévő kapcsolatrendszer még formálódik. Az újszülött agyában másodpercenként több mint egymillió új szinapszis (idegsejtek közötti kapcsolat) képződik. Ez egy jól szervezett, dinamikus folyamat, amely lépésről lépésre halad, a fogantatástól kezdve a magzati időszakon és a kisgyermekkoron át egészen a felnőttkorig tart. Az első két életév során az agy gyors növekedést mutat, és eléri felnőttkori méretének 80%-át. Hároméves korra a szinapszisok sűrűsége az agy minden területén nagyjából 50%-kal magasabb, mint felnőttkorban. Azonban nincs bizonyíték arra, hogy a tréningek vagy fejlesztőjátékok új szinapszisokat hoznának létre. A tapasztalat a már meglévő szinapszisok újraszervezésében és megerősítésében játszik szerepet. A neurális plaszticitás egész életünkön át működik, ezeken a mechanizmusokon keresztül vagyunk képesek új információkat megjegyezni.

De mi van akkor a szintén gyakran említett szenzitív, illetve kritikus periódusokkal? Kutatások szerint léteznek kritikus időszakok, amikor bizonyos ingerek hiánya maradandó károsodást okozhat. Például ha kismacskák életük első heteiben nem használhatták egyik szemüket, az érintett szemük egész életükben vak maradt. Ez az eredmény azt sugallja, hogy bizonyos funkciók fejlődése csak az adott időszakban megfelelő ingerek meglétével biztosítható. Ebből az eredményből azonban nem szabad absztrakt következtetéseket levonni. Sarkosan fogalmazva: igaz, hogy ha egy csecsemőt életének első pár hónapjában egy teljesen sötét és zajmentes helyen tartanánk, egész életében vak és süket lenne. (Sajnos ismerünk hasonló eseteket, Genie Wiley–t apja 13 évig tartotta egy szobába zárva, de még ő is képes volt kiszabadulása után megdöbbentő fejlődésre szociális és kommunikációs téren.) A való világ azonban természetes fényeivel, zajaival és egy odafigyelő gondozási környezet minden stimulációt képes biztosítani, amire egy fejlődő agynak szüksége van.

Kísérletek kimutatták azt is, hogy a komplex környezetben élő patkányok agya fejlettebb, és jobb tanulási teljesítményt nyújtanak, mint ingerszegény környezetben nevelkedett társaik. Ebből kiindulva feltételezhetnénk, hogy a csecsemők számára biztosított extra ingerek hosszú távú hatást érhetnek el. Ez azonban egyáltalán nincs így. Bármilyenfajta játék, még egy kupak is „fejlesztő” hatással bír. Ki lehet próbálni, milyen a szánkhoz emelni, milyen hangja van, ha odaütjük különböző tárgyakhoz, és mit csinál anya, ha ledobjuk a földre. Ez a fajta kísérletezés az, amivel a baba építi a tudását az őt körülvevő világról és saját magáról.

 

Mire van tényleg szüksége egy babának? – A kötődés

Az egészséges fejlődés alapja az érzékeny, válaszkész szülői gondoskodás, amit nem helyettesíthet semmilyen mesterséges tanulási helyzet. Manapság már közismert tény a fejlődéslélektanban, hogy a korai kötődés, ami az első életév során a csecsemő és gondozója között kialakuló egyedi és személyes kapcsolat, kulcsfontosságú nemcsak a túlélés, hanem a későbbi fejlődés szempontjából is. A kötődés a mindennapi interakciók során alakul ki, a csecsemő mentális reprezentációkat alkot a gondozókról, a saját személyéről és hatékonyságáról, illetve az én-és-másik kapcsolatáról. Meghatározó szerepet játszik a későbbi kapcsolatainkban és a viselkedés szabályozásában.

Az anyai (vagy apai) szenzitivitás a legerősebb előrejelzője a kötődés biztonságosságának. Egyszerűen úgy lehetne definiálni, mint a csecsemő jelzéseire adott gyors és megfelelő válaszadás, elfogadás, együttműködés és pszichológiai elérhetőség. Újabb kutatások azt sugallják, hogy a korai hónapokban a distresszjelekre adott érzékeny válaszadás, nem pedig az általános érzékenység a legfontosabb a kötődés alakulásában.

Mi segíti és mi akadályozza a szenzitív válaszadást és így a kötődési kapcsolat alakulását?

A szülők pszichológiai jellemzői

Az empátia, érzelmi stabilitás, rugalmasság és önbizalom erősítik a gondozói érzékenységet, így hozzájárulnak a biztonságos kötődés kialakulásához. A szülők mentális betegségei, mint depresszió vagy szorongás, megnövelik a kötődés kedvezőtlen alakulásának a kockázatát, mert gyakran együtt járnak elutasító vagy túlzottan kontrolláló gondozói magatartással, illetve csökkent érzelmi elérhetőséggel. A gondozók stressz-szintje szorosan összefügg a gyermekek kötődési bizonytalanságával. A stressz megnehezíti, hogy a szülők mentálisan is jelen legyenek, és megzavarja a harmonikus interakciókat, amik az „értve vagyok” érzés építőkövei a fejlődés során.

 

A szülők elmetudatossága (mentalizáló-mentalitás)

Azok a gondozók, akik képesek gyermeküket „egyénként egy elmével” látni, és nem csak fiziológiai szükségleteik kielégítésére összpontosítanak, nagyobb valószínűséggel alakítanak ki biztonságos kötődést gyermekükkel. A reflektív működés, az a képesség, hogy a szülő felismerje és megértse gyermeke érzelmeit és gondolatait, javítja a szülő-gyermek interakciók minőségét, mivel segíti a gyermek viselkedésére adott érzékeny és következetes válaszadást. Ezek a képességek mind fejleszthetők megfelelő pszichológiai segítséggel.

 

A gyermek autonómiájának és explorációjának támogatása

Azok a szülők, akik ösztönzik gyermekük explorációját (a tárgyi világ felfedezését) és önállóságát, erősítik a gyermek biztonságos kötődését, ami a gyermek önbizalmának és érzelmi stabilitásának alapjául szolgál.

 

A szülők társas támogatottsága

A szülők szociális kapcsolatai és azok minősége közvetetten is befolyásolja a kötődést. A támogató társadalmi hálózatok javítják a szülők pszichológiai jóllétét, és segítik az érzékenység fenntartását. Egy konfliktusos párkapcsolat vagy érzelmileg elszigetelt anya vagy apa nehezebben képes a gyermek szükségleteire megfelelően reagálni.

 

Kivételek

Természetesen léteznek olyan csecsemők is, akik valamilyen szomatikus vagy fejlődési zavarral jönnek világra. Az ő esetükben valóban szükséges fejlesztésről gondolkodni, és minél hamarabb megkezdeni a diagnosztikai és prevenciós folyamatokat. Ezeket minden esetben szakemberek végzik, úgymint gyermekorvos, gyermekpszichiáter, gyógytornász, pszichológus stb. Ők összetett és evidencián alapuló segítséget tudnak nyújtani, amennyiben úgy ítélik meg, hogy szükség van rá.

 

Összegezés

A korábbiakat összegezve, különösen káros lehet a bevezetőben említett fejlesztőjátékok és -foglalkozások tengere, ami a fiatal szülőket napjainkban elárasztja. Ezek akaratlanul vagy nagyon is tudatosan azt sugallják, hogy valami baj van a teljesen egészséges gyermekükkel, vagy hogy ők maguk nem elég jó szülők. Növelik a gyermekvállalással normatívan is együtt járó pszichológiai stresszt, megnehezítik, hogy a szülők a gyermekük valódi szükségleteire reagáljanak, és már korán képesek elültetni a „valami nem stimmel velem” gondolatát mind a gyermekben, mind a felnőttben a szülői szerepével kapcsolatban. Természetesen nem beszélhetünk közvetlenül káros hatásokról, nem tilos babaúszásra vinni a gyermeket, vagy fejlesztőjátékokat venni neki. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a stressz, amit ezek az üzenetek ki tudnak váltani, károsítja azt, ami tényleg fontos egy baba első pár hónapjában és igazából egész életében: a szülő és gyermeke között létrejövő, minden más kapcsolat felett álló kötődést.

Legyünk a gyerekünk anyukái/apukái, és hagyjuk meg a fejlesztést a szakembereknek. Amire egy babának mindennél jobban szüksége van, az egy, de inkább két ember, aki teljesnek és tökéletesnek látja őt, és felhőtlenül jelen tud lenni a mindennapos interakciókban, kíváncsian és válaszkészen arra, amilyen ő valójában.