Az emberiség végre eljutott arra a pontra, hogy egyre többet foglalkozik
az önszeretet témakörével. Egyesek úgy vélhetik, talán túl sokat is
foglalkozunk vele. Nem gondolom, hogy az önszeretettel kapcsolatos
bármilyen gondolatok valaha is klisé minősítést érdemelnének, hiszen a
fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az önszeretet a legmélyebb alapot
képzi, hiszen a tiszta forrást jelenti egy ember életében, mely később
folyammá duzzadva áramlik sebesen, s megállíthatatlanul hosszú éveken át.
Az önszeretet hiányának kialakulása természetesen gyermekkorban
gyökeredzik. Mondanom sem kell, egy kisgyerek roppant gyorsan tanul és
vesz fel mintákat, melyeket szorosan magára erősítve hordoz
eldobhatatlannak hitt páncélként élete során. Bármi, amit egy ember
életében először tapasztal, alaposan beleég a tudatába, majd idővel a
tudatalattiban raktározódik, mely a későbbiek folyamán reflexszerű
cselekedet formájában tör elő újra és újra.
A szeretethiány általános jelenség napjainkban. Hogyan született? Van
úgy, hogy egy gyermek nem kap elég törődést, nem kap elegendő figyelmet,
ne adj Isten, bántalmazásban részesül, mely túl mély sebeket ejt rajta.
Egy gyermek szeretet iránti vágya megkérdőjelezhetetlen, sőt emberi
mivoltából adódóan mélyen kódolva létezik, csak éppen azt nem képes
megérteni, miért nem kap belőle számára elegendőt. Ily módon alakul ki
egy szűnni nem akaró megfelelési kényszer.
Aztán ott van a túlszeretés esete, melynek léte aggódást vált ki egy
szülőben, ennek okán pedig egy gyermek soha nem kap elég teret
kibontakozni, hogy aztán megmutathassa saját igazi lényét. Így
tapasztalások és sikerélmények helyett, sikertelenség érzése veszi át a
hatalmat egy gyermek lelkében, melytől örökösen értéktelennek érezi
magát. A túlszeretés akkora elnyomásként kulminál, hogy a szeretet
érzése, szeretethiányként pottyan le, annak a bizonyos lónak a másik
oldalán.
A gyökér-ok adott (…) szeretethiány. Merészen minimum kettő évtizedet
ugrok az időben, de nyugodt szívvel írhatnék három, vagy akár négy
évtizedet is, sőt akár ennél többet is. A kérdés az, milyen minőségben
teljesedhet ki egy szeretethiányos ember élete párkapcsolat idején? Ugye
emlékszel még, néhány sorral fentebb írtam már, a mintákat magunkkal
hordozzuk a tudatalattinkban?
Nos, amennyiben egy gyermek nem kap számára elegendő szeretetet pusztán
alanyi jogon, hiszen az járna neki, hamarosan úgy éli a napjait, hogy a
szeretetért kőkeményen dolgoznia kell. Így cseperedik egy gyermek
törvényszerűen szeretethiányos felnőtté, akiben ugyanaz a program fut,
mint gyerekkora óta mindvégig. Ugyanúgy fog cselekedni, mint akkor rég,
hiszen a tudatalattiban rejtőző minta reflexszerűen lép működésbe és
számára a természetes jelenség az, ha a másik fél kegyeiért, a másik fél
szeretetéért, sőt szerelméért is keményen kell küzdenie. Egy önmagát
értéktelennek ítélt felnőtt, aki nem szereti saját magát, soha nem tudja
elfogadni olyan ember közeledését, aki feltétel nélkül szerethetné Őt,
és egyben megbecsülhetné Őt, hiszen számára ez az érzés nem csak idegen,
de ugyanakkor teljes képtelenségnek tűnik.
