Amennyiben – ha szükséges – lelki, mentális problémáinkkal nem fordulunk pszichológushoz, pszichiáterhez, könnyen lehet, hogy ez a segítő szerep nem másra, hanem a partnerünkre hárul. Ez pedig rendkívüli módon megterhelheti, sőt, nem egy esetben tönkre is teheti a kapcsolatot. Sok esetben a szorongás akkor kezdődik el, amikor a pár kijelenteti valaki számára, hogy „már nem kell többet járnom a pszichológusomhoz, hiszen itt vagy nekem te”. Ilyen esetekben a párkapcsolati szerepek összezavarodnak, egymással nem összeegyeztethető szerepek vállalásába vihetik bele az embert.
A „Párkapcsolati szerepzavarok 1” folytatása…
Még melyek azok a leggyakoribb projekciók, amelyektől szenvedünk, és ezzel egyúttal gyakran hajlamosak vagyunk megterhelni a kapcsolatainkat?
Az elhagyási projekciók, hogy a párunk valójában nem is akar velünk lenni. Vagy amikor attól tartunk, hogy a másik ártani próbál nekünk. Esetleg, hogy leértékel, nem is szeret bennünket. Talán ezek a leggyakoribbak. Megtanulni, hogyan tudunk a saját projekcióinkkal szembesülni, egy igencsak fájdalmas folyamat. Hiszen maga a projekció is egy védekezés.
Egész pontosan mi ellen védekezünk a projekcióinkkal?
Például azért lehet szükségem a projekcióra, mert ha azt kellene folyamatosan éreznem, hogy mennyire elhagyatott és magányos vagyok, és nagyon szorongok, azt lehet, hogy nem bírnám ki. Azt viszont egy kicsit könnyebb elviselni, ha azt gondolhatom, hogy te vagy az, aki el akar engem hagyni. Ennek a terhét, ha folyamatosan, nagy dózisban kapjuk egy párkapcsolatban, nagy eséllyel nem bírjuk ki.
A terapeuta viszont abban a heti egy-két órában, amelyet együtt töltünk, mindezt el tudja viselni, és vissza tudja számunkra tükrözni, hogy egy olyan helyzetben tartunk az elhagyástól, amely valójában biztonságos lehet, a párunk nem akar elhagyni. Így a kliens közelebb tud kerülni az érzéseihez, ezen keresztül akár múltbéli traumákhoz, és megtanulhat segíteni magán.
Melyek a lehetséges forgatókönyvek, mi lehet a kifutása annak, amikor pszichológusnak használjuk a kapcsolatunkban a párunkat?
Gyakran társfüggő, akár elnyomó jellegű dinamikák alakulnak ki, nemegyszer alá-fölé rendelt szereposztással, játszmákkal. Az sincs kizárva, hogy a kapcsolatban a két fél együtt fejlődi meg ezt a nehézséget. Szintén benne van a pakliban, hogy a terápia hatására kezelhetővé váló vagy teljesen elmúló szorongásokkal, a lelki problémák megszűnésével kiderül, hogy már nem tudunk kapcsolódni a másikhoz, akivel korábban lényegében folyamatosan lelkiztünk. Ez bizony nehéz felismerés tud lenni.
Az utóbbi években, főleg a #metoo mozgalmak hatására rengeteg szó esik arról, hogy mit nem szabad eltűrni egy kapcsolatban. Egy egészséges lelkületű embernek mit kell eltűrnie egy kapcsolatban?
Ezt mindenekelőtt az egyéni érzékenységek szabják meg. Létezik a méltányosság fogalma, elképzelhető, hogy valamiből többet elbírok, és természetesen lehetnek mindenki életében krízisek, nehézségek, amikor „kicsit többet megengedek neked”. Vegyük észre, ha kérünk valamit a párunktól, akkor adjunk is cserébe. Legyen a következő ugyancsak afféle illúziógyilkos megállapítás, de létezik az a dimenzió egy párkapcsolatban, hogy „igazságosság”. Ha paprikás hangulatban mentem haza, mert zárás van a cégnél, és nem nagyon szóltam a páromhoz, akkor ne csodálkozzak azon, ha pár hét múlva arra kér, hogy vigyem el kirándulni, vacsorázni, mert ő azt szereti.
EZZEL EGYÜTT NAGYON FONTOS, HOGY LEGYEN BENNÜNK ANNYI FIGYELMESSÉG, HOGY ÉSZREVEGYÜK A MÁSIK EGYÉNI ÉRZÉKENYSÉGÉT. ELŐFORDULHAT, HOGY VALAMIT MI VICCESNEK TALÁLUNK, DE A PARTNERNEK FÁJNAK AZ ADOTT SZAVAK, NEM EMPATIZÁLNI EZZEL AZ IGÉNNYEL A BÁNTALMAZÁS EGYIK FORMÁJA LEHET.
Ha már az igényeknél tartunk, csak ismételni tudom az ősi bölcsességet: bátran és egyenesen kommunikáljuk a párunk felé, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk tőle kérni. Nyilván nem szabad a másikat beszabályozni, de azt se várjuk, hogy majd magától kitalálja a gondolatainkat. Egy szakember lehet, hogy időnként ebben is tud segíteni. Szóval ezért is érdemes lehet pszichológushoz járni, ahol szintén cél lehet, hogy megtanuljuk megfogalmazni, hogy mi a bajunk, a „Mi a bajod?” – „Semmi” helyett.
