A felmérések azt mutatják, hogy sokkal több nő gyakorolja a spiritualitást a hagyományos egyházakban, mint férfi. Hová tűnik a férfiakból az átszellemültség, ami még kamaszkorukban tetten érhető? És milyen szerepekben élhetik meg az egységet?
2012-ben jelent meg magyar nyelven David Murrow amerikai coach „Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből?” című nagy sikerű könyve. Murrow őszinte tükröt tartott a keresztény egyházaknak, amikor kimondta: a hívő férfiak semmivel sem kevésbé vallásosak mint a nők, csak– egyszerűen fogalmazva – utálnak templomba járni. Az egyházak tehát nem képesek őket megfelelően megszólítani.
Könyvében példaként említi azt a lelkészt, aki volt elég bátor, hogy megkérdezzen ismerős és ismeretlen férfiakat a távolmaradásuk okáról. Akik őszintén válaszoltak, túl hosszú és unalmas istentiszteletekről, „szörnyű” és elavult énekekről, a közösségi programokat kitöltő „nőies” feladatokról panaszkodtak.
Woody Davis amerikai pszichológus behatóbban tanulmányozta ezt a kérdést 2011-ben. Fókuszcsoportos kísérleteket végzett a keresztény hit elsődleges motívumainak azonosítására.
A tíz leggyakrabban elhangzó válasz kivétel nélkül az amerikai kultúra úgymond feminin értékeit említette mint amilyen a támogatás, a gondoskodás, az alázat és az alárendeltség. Úgy tűnik tehát, hogy az amerikai keresztény férfiaknak nem a hittel, hanem elsősorban az egyházi gyakorlattal van problémájuk.
A hívő férfi útja
Ahogy Murrow fogalmaz: „A férfiak nem utálják Istent, Krisztust, a Bibliát vagy a kereszténységet. A rendszert utálják, amelyet mások, és nem az ő elérésükre terveztek. A rendszert, amely azt érezteti, hogy rájuk nincs szükség.”
A jelenség, a férfiasság mellőzése a templomi gyakorlatból azért is tűnik ellentmondásosnak, mert az utóbbi évtizedek egyik legtöbbet olvasott „spirituális férfikönyvét” egy amerikai ferences szerzetes, Richard Rohr írta.
Rohr, aki Carl Gustav Jung svájci pszichiáter elméletére épít – így az anina–animus és a bennünk élő férfias–nőies archetípusok fontosságát hangsúlyozza –, minden hívő férfi útját egyedinek és transzcendentálisnak mutatja be. Meglátása szerint a férfivá válás önmagában is spirituális kaland, ám szerinte spiritualitás nélkül nincs is igazi férfilét.
A férfivá válás mint spirituális fejlődés
A férfiak spiritualitásának vizsgálata további meglepetésekkel szolgál. Ausztrál tinédzserekkel végzett felmérések azt mutatják, hogy a fiúk életében a serdülőkör beköszöntével megnövekszik a spiritualitás iránti igény.
Kath Engebretson ausztrál kutató 15–18 éves fiúk férfiidentitás-keresését vizsgálta 2013-ban. Eredményei szerint a fiatal fiúk a férfivá válás folyamatában erőteljesen keresik a spirituális fogódzókat, vagyis az élet nagy kérdéseire adható válaszokat. Úgy tűnik, ebben az életkorban a maszkulinitás és a spiritualitás még nem kerül egymással ellentmondásba.
Hasonló következtetéseket fogalmazott meg Taylor Thomas Smythe, az amerikai Taylor Egyetem tanára 2014-ben publikált tanulmányában. Meglátása szerint a serdülő fiúk még szoros kapcsolatot érzékelnek a spiritualitás és a férfivá válás között.
A kutatók eredményeit továbbgondolva valószínű, hogy amennyiben a fiatal férfiak ebben az életkorban megfelelő hitéleti válaszokat kapnának, továbbá találkozhatnának olyan férfiakkal, akik hiteles férfiként egyben a spiritualitást is képviselnék, maguk is könnyebben azonosulnának ezzel a gondolkodásmóddal és érzésvilággal.
