A bántalmazás, erőszak átélése, a balesetek elszenvedése, a terror, a háború és az üldözöttség megtapasztalása mind traumatikus hatással van ránk. Ha trauma ér minket, a két legmeghatározóbb élmény a biztonság elvesztése és az elszigetelődés. Ebből adódik a gyógyulás két legalapvetőbb útja is: a túlélőnek a biztonságérzet helyreállítására és emberi kötődésekre van szüksége.
A kapcsolatok gyógyítanak
Milyen feltételek segítik elő a traumából való felépülést? Pszichés készségeinket, a külvilággal való viszonyunkat, melyek a traumatikus élmény során sérülést szenvedtek, kapcsolatokon keresztül állíthatjuk helyre. Az intimitásra való képességünk, bizalmunk, autonómiánk, identitásunk, kompetenciaérzésünk mind alapjaiban változhatnak meg az erőszakos tapasztalat hatására. Mivel ezek
a kapcsolatokon belül születnek meg és formálódnak a sajátunkká, így meggyógyítani is kötődéseinken keresztül tudjuk őket.
A felépülés igényét ugyanakkor nekünk kell kimondanunk, feltételeit saját magunknak kell megalkotnunk. Hatalmas segítség a környezet támogatása, szeretete és gondoskodása, mindaddig amíg nem foszt meg a kontrolltól. Az egyik legfontosabb szempont, hogy újra a kezünkbe tudjuk venni az irányítást. A trauma átélése ugyanis kontrollvesztéssel jár: mások döntöttek fölöttünk, átlépték a határainkat. Hozzátartozóként is úgy tudjuk támogatni a szerettünket, hogy segítjük őt abban, amit magától próbál megtenni, ugyanakkor nála hagyjuk az irányítást.
Kulcsszerepe van a hátterünknek is: milyen üzeneteket közvetítettek felénk a családunkban a veszteségekkel, traumákkal kapcsolatban? Egyesek azt hangsúlyozzák, senkiben sem bízhatunk, hiszen bárki az ellenségünkké válhat, míg mások azt emelik ki, hogy bár szörnyű, nehéz dolgok történtek velünk, de képesek voltunk újra felépíteni magunkat. Nem mindegy tehát, hova tesszük a hangsúlyt a saját történetünkben, milyen tanulságokat fogalmazunk meg és adunk tovább ezekkel kapcsolatban. Ez azonban nem végleges: ha negatív üzeneteket kaptunk is, hozzáállásunkat átalakíthatjuk.
Múltból a jövőbe
A fentebbi szempontok segítőinkké válhatnak a traumafeldolgozás útján. Ennek folyamata három fő szakaszra bontható. Fontos ugyanakkor, hogy ne vegyük ezeket szigorúan, megjelenésük nagyon eltérő lehet. Kezeljük őket hasznos kapaszkodókként, melyek rendezni és egyszerűsíteni próbálják a traumafeldolgozás komplex és sokszor kaotikus folyamatát.
Legtöbbször azonban nem stációkról beszélhetünk, hanem egy spirális folyamatról: a feldolgozás egyre magasabb pontjairól újra vissza kell térnünk bizonyos kérdésekhez. A folyamat ennek ellenére mindenképpen előre mutat, stabilizálódik a biztonság, integráltabbá válik a traumás emlék, és megújul a kapcsolatrendszer.
1. A biztonság megteremtése
A biztonság megteremtése az elsődleges feladat, enélkül a terápiás beavatkozás sikere kétséges. Traumatúlélőként gyakori tapasztalat, hogy nem érezzük magunkat biztonságban a saját testünkben vagy mások viszonylatában, érzelmeink és gondolataink nem irányíthatóak. A tünetek felismerése és megnevezése, az adaptív reakcióink naplózása, a biztonsági terv kialakítása, a társas támogatórendszer mozgósítása vagy akár a biztonságos menedékhely biztosítása mind példa a biztonság helyreállítását segítő lépésekre. Segítő folyamatban a biztonsággal való munka a test feletti kontrolltól kifelé, a tágabb külvilág felé halad.
2. Emlékezés és gyász
A trauma mögött álló tapasztalás gyakran
a társadalmi lét szabályainak olyan megsértése, mely már-már kimondhatatlan.
Így a traumafeldolgozás fontos feladata, hogy az emlék olyan módon rekonstruálódhasson, amely beleilleszthető az élettörténetünkbe. Az emlékezés folyamatát azonban nem szabad siettetni. Ha nem tartjuk szem előtt a biztonság és a szembenézés közötti egyensúlyt és elhamarkodottan tárjuk fel az emlékeket, az újratraumatizáláshoz vezethet.
Kezdetben ez az emlék olyan, mint a pillanatfelvételek sorozata, egy némafilm. A terapeuta ilyenkor tanúvá és szövetségessé válik, akinek kimondható a traumatikus emlék. Ha képesek vagyunk életünk folyamatát újraalkotni, visszaállítani a múlttal való folyamatosság érzését, előreléphetünk a folyamatban. Bauer és Freud így fogalmazott: „Az érzelmek nélküli emlékezés csaknem minden esetben eredménytelen.” Nemcsak a történetet magát fontos tehát rekonstruálni, hanem azt is, hogy annak egyes pontjain mit éreztünk, milyen jelentést hordozott számunkra.
A trauma veszteségekkel jár: a biztonság érzése mellett az integritásunk, és gyakran egyes kapcsolataink is elvesznek. A feldolgozást így óhatatlanul gyászfolyamat is kíséri.
3. A visszakapcsolódás
A múlttal való belső munka után a jövő megteremtése válik a feladatunkká.
Ez az új én, az új kapcsolatok és az új értelem kialakításának időszaka.
„De hogyan akarok érezni? Rájöttem, hogy biztonságban akarom magam érezni a világban. Erősnek akarom érezni magam. Úgyhogy elkezdtem inkább arra figyelni, hogy mi az, ami működik az életemben, melyek azok a valós helyzetek, amikor nálam van az irányítás.” – írta egy traumatúlélő.
A küzdés megtanulása – tehát hogy kézbe vegyük az irányítást, szembenézzünk a félelmeinkkel – gyakran megjelenő témák ezen a ponton. A magunkkal való megbékélés, annak az átélése, hogy tudjuk, számíthatunk magunkra, akár mottóként is szolgálhatna a traumafeldolgozás utolsó szakaszában. Azzá válhatunk, akik lenni akarunk. Mozgósítjuk azokat a tulajdonságokat, melyeket a múltban, a traumatikus esemény közben és a felépülésünk idején értékelünk magunkban, mindezekből pedig egy új ént alakítunk ki.
A gyógyulás ugyanakkor nem zárul le: bizonyos élmények újra előhívhatják emlékeinket, azokkal gyakran újra dolgozni kell. Ezt a folyamatot meg lehet – és érdemes – támogatni szakember segítségével is. A hatékony pszichológiai segítség ilyenkor abban tud minket előmozdítani, hogy meg tudjuk magunkat nyugtatni, csökkenjenek a hangulati tüneteink. Könnyebben felismerhetjük a támogató külső és belső erőforrásokat, könnyebben feldolgozhatjuk a traumatikus emlékeket. Képessé válhatunk átalakítani a trauma alapú gondolkodási irányainkat egy egészségesebb mentális működéshez.
Felhasznált irodalom:
Herman, J. L. (2015). Trauma and recovery: The aftermath of violence–from domestic abuse to political terror. Hachette UK.
