Az agykéreg (neocortex) homloklebenyi elülső része, a prefrontális kéreg teszi lehetővé, hogy gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk. Agyunk vezérigazgatója az összetett társas helyzetek által megkívánt emocionális válaszok szervezője, valamint az agresszió-szabályozás, a figyelem-összpontosítás, a problémamegoldó gondolkodás és a megfontolt, morális cselekvés irányítóközpontja. A jól fejlődő gyerekeknél ez az agyterület kb. 5-7 éves kortól kap fokozatosan egyre nagyobb részt a problémamegoldó gondolkodás és a szándékos cselekvés irányításában.

A kicsik és az éretlenek viselkedését az agy primitívebb része, az amygdala (az agy limbikus rendszeréhez tartozó félelem-központ) irányítja; ezért olyan hevesek és féktelenek akár még felnőttként is azok, akik megrekedtek az éretlenségben. Magatartásukat (az amygdala irányító szerepe miatt) nem a mások javát is mérlegelő morális szempontok, hanem az “önközpontú” létfenntartó ösztönök határozzák meg, mint például: “Anya közelében kell maradnom”, “meg kell védenem magam”, és “rá kell vennem másokat, hogy azt csinálják, amit én akarok”. Akinek az agya tartósan a létfenntartó-védekező üzemmódra rendezkedik be, az hajlamos mások viselkedését fenyegetőnek értelmezni, és védekezni vagy támadni. Ez az oka a “nehezen kezelhető” gyerekek és felnőttek ellenséges, sokszor agresszív magatartásának.

A többi agyterület összehangolt (integrált) működését irányító prefrontális kéreg érésével jelenik meg többek között az indulatkezelés képessége, a több nézőpont együttes belátása, a kiegyensúlyozott ítéletalkotás, a lehetséges következmények mérlegelésének képessége, a morális szempontok figyelembe vételével történő döntéshozatal, az önreflexió, a finom célzások és a nem egyértelmű utalások megértése, a humorérzék, és a mások szempontjaira való odafigyelés készsége is.

Ezek az érett ember tulajdonságai, amelyek az integrálódás érési folyamata során spontán bontakoznak ki, ha a prefrontális kéreg fejlődésének feltételei adottak, melyek közül első a kötődő kapcsolat. Az önuralom és az erkölcsi érzékenység kulcsa is a rendezett kötődő kapcsolat tehát, mert a gyermeki agy csak a pszichológiai értelemben vett nyugalmi állapotban fejlődik optimálisan. A nyugalom forrása pedig a biztonságot nyújtó, rendezett kötődő kapcsolat, amelyben a gyermeket meleg bizalmi kapcsolat fűzi a róla gondoskodó felnőttekhez, akik biztos bázist és tájékozódási pontot jelentenek számára.

A prefrontális kéreg legkorábban a hatodik életévben kezdi átvenni a viselkedés szabályozásának szerepét, ha adott a kiegyensúlyozott fejlődés feltétele: a biztonságot nyújtó kapcsolat. A serdülőkor elején felgyorsul az érése; a gyermek ekkor válik képessé a logikus érvelésre. A serdülőkor végére a felelősségérzet is ugrásszerűen megnő a korábbiakhoz képest. A serdülőkor derekán átmenetileg visszaesik a prefrontális kéreg vezető szerepe, de a hullámvölgy életkori sajátosság és a hormonális egyensúly rendeződésével az érési folyamatok is kiszámíthatóbb mederbe kerülnek. Jelenlegi tudásunk szerint a prefrontális kéreg csak a húszas évek közepére fejlődik ki teljesen, de egyes kutatók szerint egy életen át képes a fejlődésre.

Szinte bárhol sérül meg az agy, a prefrontális kéreg működésében akkor is zavar keletkezik, ha ez a terület szerkezetileg ép maradt. Ennek az az oka, hogy az agy összes többi része összeköttetésben áll a tervező-szervező funkciókat ellátó prefrontális kéreggel. Ha egy másik terület hibás működése vagy éretlensége miatt a prefrontális kéreg hibás információt kap, akkor hibás következtetésre jut.

A prefrontális kéreg kétoldali károsodása a magasabbrendű (esztétikai, morális és szociális) érzések megváltozásához vezet. A prefrontális kéreg alsó részének sérülése féktelenséget, gátlástalanságot, míg a felső rész károsodása közönyösséget, érzelmi sivárságot okoz. Sérülésekor csökken vagy megszűnik a mások iránti felelősség érzete, a figyelem-összpontosításra és az elvont gondolkodásra való képesség is. A beszédkészség megtartása mellett a sérült elveszíti problémamegoldó készségét. A 20. század első felében, amikor bizonyos pszichiátriai tüneteket frontális lobotómiával próbáltak orvosolni, azt tapasztalták, hogy betegek érzelmi élete is megszűnt: elveszítették az öröm, a szomorúság, a remény és a kétségbeesés érzését; lényegében elveszítették a személyiségüket.

Ha a gyermeket huzamos ideig túl sok (egyéni teherbírását meghaladó) stresszhatás éri (pl. rendszeres megfélemlítés, megszégyenítés és kiközösítés), agyában az amygdala (ld. limbikus rendszer) a normálisnál nagyobbra nő, a prefrontális kéreg pedig megreked a fejlődésben. Ha ez a hatodik életév előtt történik, a viselkedés irányítását át sem veszi a prefrontális kéreg. Ez az oka az érzelmileg éretlen nagyobb gyerekek és felnőttek kiszámíthatatlan, féktelen, időnként agresszív magatartásának, ami a kicsiknél még életkori sajátosság. Az érzelmi feljődésben elakadt felnőtteknél változatos tünetek (pl. különböző rögeszmék és kényszerképzetek) is kísérhetik a prefrontális kéreg fejletlenségéből adódó impulzív (ösztönök és indulatok által vezérelt) magatartást. A súlyos, de kivételes (nem tartósan fennálló és nem ismétlődő) gyerekkori traumák legtöbbször csak átmeneti visszaeséssel járnak, de tartós elakadást nem okoznak a prefrontális kéreg fejlődésében és az érett személyiség kibontakozásában.