Mitől lesz az egyik kapcsolat támogató, míg a másik elveszi a kedvet az önmegvalósítástól? Hogyan tudjuk megváltoztatni, ha már belekerültünk egy gátló, demotiváló sodrásba?
A család egyik alapfeladata, hogy lehetővé tegye a benne élőknek – egyénnek, párnak, a család egészének – a fejlődését. A másik alapfeladata a biztonság megteremtése. A fejlődés egyenlő a változással, a biztonság a kiszámíthatósággal, az állandósággal (kiszámítható szabályokkal, szerepekkel, kapcsolatokkal). A családok megpróbálnak egyensúlyt teremteni e két, látszólag ellentétes irányú elvárás között, de nem mindig sikerül.
A párkapcsolatban még nehezebb az egyensúlyt megteremteni. Egyrészt akkor, ha a párnak nincs jelen a tágabb család fejlődését támogató, a vetélkedést visszafogó szerepe, és az erőforrásai szűkösek lehetnek az együttes fejlődésre. Másrészt két ember között könnyebben kialakulhat a vetélkedés: ki a jobb, ki tud haladni, ki nem? Ez a vetélkedés lehet egymást motiváló, együttműködő, de kialakulhat destruktív, a másik eredményeit, tevékenységeit lekicsinylő, azt lehetetlenné tevő rivalizáció is.
Jó és rossz rivalizálás
Az együttműködő vetélkedésnél, a cél a fejlődés, a saját kompetenciák növelése, a szórakozás. Ebben az esetben a rivális társ motiváló tényező, összehasonlítási alap, játszótárs, az eredmény létrehozásában kölcsönösen függnek egymástól, szükségük van egymásra. Ennek egyik feltétele, hogy a képességeik hasonlóak legyenek, még ha más területen is. Például az egyikük kiváló elméleti szakember, a párja pedig a gyakorlati életben jártas.
Ezzel szemben a destruktív vetélkedésnél a másik inkább ellenfél, aki nem győzhet, és az eredményeit legalább morálisan meg kell semmisíteni. Ebbe a csoportba tartozik a féltékenység, az irigység a másik sikereire, vagy a „csak azért is magammal törődöm, magamra figyelek” önzősége. Az így kialakuló konfliktusoknak sokkal több rétege van azonban annál, semhogy a másikat egyszerűen irigynek, féltékenynek, önzőnek címkézzük.
Kibe szerettünk bele?
A kialakult, bemerevedett helyzeten nehéz változtatni, de segíthet, ha megnézzük a konfliktus létrejöttének folyamatát, dinamikáját, a tágabb családi mintázatokat. Tekintsünk vissza a kapcsolat elejére! Kibe is szerettek bele? Hajtós, pörgős, a kihívásokat kedvelő valakibe, vagy nyugodt, a másik haladását támogató, esetleg szorongó, gyámolítandó emberbe? Mi volt ennek a választásnak az akár tudattalan hozadéka, miről is szólt az első kimondott vagy kimondatlan kapcsolati szerződésük? Hogyan változtak ők maguk, a körülményeik, az egyéni és a kapcsolati igényeik a tartós együttélésük során? Meg tudták-e fogalmazni ezt maguknak, a másiknak? Tudtak-e új, kölcsönösen előnyös szerződést kötni, vagy csak sodródtak a mindennapok feladataival?
