Elon Musk újra sokkolt: „Neuralink új agy-technológiája révén a beszélt nyelv hamarosan idejétmúlt dolog lesz” – mondta.

Elon Musk ismét sokkolja a Föld lakosságát, mert az egy dolog és persze az ő dolga, hogy – ahogy az előző cikkben írtam – a saját újszülött gyerekének az “X Æ A-12” nevet adták a párjával (mint egy cyborg szinte), de közölte, hogy a beszélt nyelv hamarosan idejétmúlt dolog lesz az új agytechnológia fejlesztése miatt.

Erről a milliárdos Tesla – SpaceX-vezér csütörtökön este a Joe Rogan Experience műsorban beszélt, ahol gratuláltak Musk új, hatodik fiának megszületéséhez, de kérték, hogy ugyan már segítsen a gyerek nevének kiejtésében.

„Először is a társam az, aki többnyire előállt ezzel a névvel. Ő nagyszerű a nevek alkotásában…. Csak szimplán X, az iksz betű és az Æ együtt ‘ash’ és az A-12-t pedig én tettem hozzá, ami utal az „Archangel-12-re, a CIA felderítő repülőjére, amit később továbbfejlesztettek SR-71 Blackbird néven, mely ‘a legjobb gép a világon’.”– mondta Musk.

„A ‘Neuralink’-technológia egy akkumulátor által működtetett és közvetlenül a koponyába beültetett egység, amit az elkövetkező évek folyamán fognak bemutatni és potenciálisan majdnem mindent rendbehoz, ami most rossz az agyban. Tulajdonképpen az olyan rendellenességek kezelésétől kezdve, mint az epilepszia, még maga a nyelv is idejétmúlttá válik, ennek az új technológiának köszönhetően. És ezzel talán a kimondhatatlan baba-nevek is vele együtt.”

Nagyon gyorsan és sokkal nagyobb pontossággal leszel képes kommunikálni. Nem vagyok benne biztos, hogy mi fog történni a nyelvvel”

– mondta megmagyarázva, hogy az emberi lények már most is részben cyborgok vagy egy Mesterséges Intelligenciával együtt élő szimbióták, akiknek a hardverét most szinte frissíteni kellene.

„Nem is igazán lesz szükséged beszédre.”
Arról kérdezve, hogy mennyi időbe fog telni, míg az emberiség elnémul, Musk azt mondta, hogy a legjobb forgatóköny szerint olyan 5-10 éven belül a bevezetés után megtörténik, ha ilyen gyorsuló mértékben fejlődik ez a technológia.

Természetesen, még ha a cégek néhányan dönthetnek is úgy, hogy „szentimentális okokból a beszédet választják mégis”, de a ‘szájból jövő zajok’ a múlt primitív maradványai lesznek. „Az embereket egyesíteni kell a gépekkel máskülönben eltűnhetnek a Mesterséges Intelligencia korában” – vázolta Elon Musk a Tesla vezére

Érdekes megjegyezni azt, hogy az úgynevezett traszhumanista irányzat – amelybe Elon Musk ezirányú tevékenysége is beletartozik – már 1954-ben létezett. Sir Julian Huxley mondta 1954-ben:

„Hiszek a transzhumanizmusban, ha egyszer lesz elegendő ember majd, aki igazán elmondhatja ezt, akkor az emberi fajok egy újfajta létezés küszöbére értek.”
Facebook
Twitter
YouTube
Instagram