Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2020. szeptember 3-án. A Tesla első európai gyára várhatóan 2021 júliusában kezdi meg a működését.

A CureVac partnereként jelenleg már a harmadik verziót fejleszti az elektromos autóiról ismert cég abból a molekuláris nyomtatóból, amelyek RNS-mikrogyárként működnek majd.

Az elektromos autózás és a megújuló energia után újabb területre tettei be a lábát Musk cége: már korábban bejelentették, hogy a német CureVac partnereként akarják hozzásegíteni az emberiséget a koronavírus elleni vakcinához, mostranra pedig az ezt előállító high-tech nyomtató harmadik változatának működését finomítják. Az Elektrec cikke szerint a gyógyszercég és a Tesla közti együttműködés már a tavalyi év végén, még a pandémia előtt megkezdődött, majd idén fordulatot vett. A két cég közösen kért védjegyoltalmat „RNS-bioreaktorára”, amelyet a világ minden tájára szeretnének szállítani. A nyomtató teljesen automatizált módon készíti majd a vakcinát.

A CureVac RNS-alapú oltása jelenleg a klinikai tesztek második fázisában tart. Eredetileg más influenzatörzsek elleni felhasználásra kezdtek vakcinát fejleszteni, ám a koronavírus-járvány kezdete az ő fókuszukat is a SARS-CoV-2 felé fordította. A cég az RNS stabilizálása után arra tudta rávenni azt, hogy egyes betegségekkel felvegye a harcot. Az RNS egyetlen szálból áll, visszatérő szerkezeti felépítésének köszönhetően könnyen reprodukálható biokémiai módszerrel, amihez nem szükséges élő RNS genetikai módosítása. A CureVac korábbi, a Reuters által közzétett nyilatkozata alapján

ha engedélyt kap az oltásuk, a mikrogyárak adagok százmillióit képesek elkészíteni, azt pedig akár milliárdokra is lehet majd bővíteni.

A kompakt nyomtatók nemcsak a vakcinát tudják majd előállítani a tervek szerint, hanem bármilyen beléjük programozott recept szerint tudnak gyógyszert gyártani.

Musk augusztusban, majd a múlt héten ismét látogatást tett a CureVacnál Németországban – az országban egyébként Tesla-gyárat is épít. Ezt követően a Twitteren kapott kérdéseket a CureVac-projekt státuszáról, itt osztotta meg a világgal azt is, hogy a gyógyszercég által jelenleg használt második verziónál frissebbet fejlesztenek jelenleg is.

„A szintetikus RNS-ben és DNS-ben hatalmas potenciált látok. Sok betegség gyógymódja válhat általuk szoftveres problémává”

– fogalmazott korábban szintén a Twitteren Elon Musk. Most azt is hozzátette: a molekulanyomtató a világ számára hatalmas jelentőséggel bír, de a Teslának pénzügyileg nem jelent majd ekkora nyereséget. Ez nem is olyan meglepő, figyelembe véve a Tesla évi 20 milliárd dolláros bevételét.

A CureVac a Tesla gyártásban szerzett hatalmas tapasztalatára számítva kötötte meg az együttműködést. A Tesla a vakcinafejlesztés sikeressége esetén részesülni fog majd anyagilag is a cég bevételéből, de Musk szerint a gyártást támogatóknak ezt nem szükséges figyelembe venniük.

 

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram