5G: Öngól az emberiség számára? Megdöbbentő dolgokat mond a nyíregyházi biológus

Óvatosságra int az 5G-vel szemben a rádiófrekvenciás elektromágneses sugárzásra érzékeny biológus.

Elég bepillantanunk a tudománytörténetbe, hogy lássuk, mindig akadtak szép számmal, akik bizalmatlanul fogadták a világot felforgató legújabb találmányokat. Ma már nem kétséges, hogy közel sem alaptalanul. A legtöbb vívmány ugyanis olyan kétélű „fegyver”, amely nemes és nemtelen célokra egyformán használható.

A helyzet azóta sem lett jobb, sőt Edison óta a tudás még inkább elvesztette ártatlanságát, és óvatosabbak lettünk a technológiai csodákkal kapcsolatban. Korunk fő aggodalma, vajon nem tesszük-e élhetetlenné a világunkat az újabbnál újabb tudományos felfedezésekkel. Manapság hasonló félelmeket ébreszt az 5G technológia, amelynek a hasznossága vagy veszélyessége a civilek mellett a szakembereket is gondolkodóba ejti. Közéjük tartozik dr. Szabó Sándor, a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének biológusa, aki fontosnak tartja, hogy az 5G kapcsán szembenézzünk bizonyos realitásokkal, túlzásoktól mentesen, és egyelőre nem világvégét kiáltva.

Amire van bizonyíték

– Évekkel ezelőtt figyeltem fel a témára, amikor olyan hírek kezdtek terjedni a világhálón, hogy az 5G tömeges madárpusztulásokat okoz. Mint biológus, utánanéztem, van-e ennek valamiféle tudományos alapja. A Google Scholar például nagyon jó kiindulási alap ahhoz, hogy nemzetközi tudományos eredmények után kutassunk.

– A szakirodalmak böngészése során feltűnt, hogy bár felhasználói oldalról az 5G összes várható előnyét felsorolták, egyetlen olyan tudományos eredmény nem született még arról, hogyan hat az élő szervezetre. Jó, akkor nézzük meg, gondoltam, mit írnak az elektromágneses sugárzások hatásairól, a wifiről, a rádiótornyokról vagy a mobiltelefonokról, amelyek húsz év óta átjárják az életünket.

– Kiderült, hogy a témában elképesztően sok tanulmány született a világ vezető folyóirataiban. Ezekben leírják, hogy a mobiltelefon keltette sugárzás drasztikusan csökkenti a spermiumok számát és életképességét (Agarwal és mtsai – értsd: munkatársai 2008, 2009, Adams és mtsai 2014). Ráadásul ez a wifisugárzásról is beigazolódott.

– Döbbenettel láttam egy 2018-as statisztikában, hogy a fiatal párok mintegy 20 százaléka igazoltan meddő. Ismerek olyan kutatókollégákat, akik lombikbébiprogrammal foglalkoznak, és ők is alátámasztották, hogy a spermamintákban évről évre csökken az életképes, egészséges hímivarsejtek száma.

Rádióhullám és a termékenység

– Felmerül a kérdés, hogy az 5G által keltett állandó sugárzás hogyan fogja befolyásolni a párok termékenységét. Azon felül pedig se szeri, se száma azoknak az eredményeknek, amelyek kimutatták a mobiltelefon-sugárzás közvetett és közvetlen DNS (örökítőanyag) -károsító hatását (De luliisés mtsai 2009). Neves rákkutató laborok is bizonyították, hogy megnövekedett rádiófrekvenciás hullámok fokozzák az idegrendszeri daganatos megbetegedések kockázatát. (Lahkola és mtsai. 2007, Sadetzki és mtsai. 2008). Csoda, ha valaki ezek után sem hiszi el, hogy a mobiltelefon keltette sugárzás károsan hathat az egészségre. Azt is érdemes észben tartanunk, hogy egyetlen európai és amerikai biztosítótársaság sem vállalja fel az elektromágneses hullámok okozta ártalmas hatások kockázatát.

Be nem látható kockázat

– Attól félve, hogy lemarad, aki a digitális fejlesztésbe nem lép be, sajnos könnyen a vesztünkbe masírozhatunk. A be nem látható kockázat hasonlatos a veszélytelennek tartott CFC spray-hajtógázok felelőtlen kibocsátásához a ’60-as évektől. Csak 1974-ben fedezték fel, hogy a Föld ózonpajzsának kilyukadását okozta, ami a káros UV-sugárzás megemelkedéséhez vezetett. Majd a ’90-es évek közepétől kezdtük csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, és így is ötven-hatvan év kell ahhoz, hogy az ózonseb beforrjon. Az 5G kiépülésével 20-30 ezer műholdat és több milliárd átjátszóadót terveznek telepíteni világszerte. Ha a rendszerről kiderül, hogy széles körű, ártalmas hatást vált ki, nem látom a lehetőségét annak, hogy a visszaút könnyű lesz – sorolta az érveit a biológus.

Zavarja a madarak iránytűjét

Dr. Szabó Sándor önmagán is megfigyelte, hogy nyugtalanabbul alszik, ha a telefonok és a wifi router bekapcsolva maradnak éjszakára. – Bárhol legyen a készülék a lakásban, nagyon érzékenyek vagyunk rá többen is a családból.

– Az 5G hálózat olyan teljes wifilefedettséget ad, amelyhez a lakosság számára nem lesz kikapcsológomb. Még érzékenyebben érinti a vonuló madarak életét az átjátszótornyok keltette a sugárzás (Balmori 2009, 2015). A világ leghíresebb tudományos lapja, a Nature is beszámolt arról, hogy a hullámzás teljesen összezavarja a madarak mágneses iránytűjét, így elvesztik tájékozódási képességüket. (Engels és munkatársai 2014). Újabban már a beporzó rovarok pusztulását is kimutatták, amelyben az átjátszóadók keltette elektromágneses sugárzás volt felelőssé tehető (Lázaro, A. és mtsai. 2016). Jelenlegi tudásunk birtokában az eddigi felsorolt ártalmas hatások kockázata az 5G hálózat esetén sem zárható ki, így egy újabb öngólt jelenthet az emberiség számára.

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram