5 érdekes pszichológiai kísérlet, ami sokat elárul az emberi elméről – (5/5)

This post is also available in: English (angol)

5. A Carlsberg-kísérlet

A Carlsberg sörgyártó cég úgy döntött, hogy elvégez egy érdekes társadalmi kísérletet a filmek szerelmeseinek körében. Egy mozitermet megtöltöttek tetovált, kigyúrt motorosokkal, és csak két széket hagytak szabadon a terem közepén.

Sok pár inkább úgy döntött, távozik, amikor megpillantották a félelmetes külsejű férfiakat, de akadtak olyanok, akik bátrabbnak bizonyultak, és leültek a két üres székre.

Azokat, akik úgy döntöttek maradnak, hangos üdvrivalgással köszöntötték, ráadásul ingyen sört is kaptak a Carslberg jóvoltából. Ez a kísérlet arra emlékeztet bennünket, hogy soha nem szabad a külső alapján ítélnünk, hiszen nem a ruha teszi az embert.

Isabelle Duvernois Testbeszéd című könyve szintén hasznos olvasmány lehet. A gazdagon illusztrált könyv a következő egyszerű igazságból indul ki: „mindannyian hazudunk” – majd különböző technikák egész sorozatát mutatja be arra, hogy értelmezhetjük a gesztusokat, és hogy fejthetjük meg a szép szavak mögött rejlő igazi üzenetet a testbeszéd értelmezésének segítségével.