Feldmár 80 éves

This post is also available in: English (angol)

Feldmár András pszichoterapeuta, október 28-án ünnepelte a 80. születésnapját. Ebből az alkalomból válogattam össze néhány gondolatát.

Az időről

“A szubjektív élményünket szinte egyáltalán nem tudjuk kommunikálni, soha senki nem tudja, mi a másik élménye. Nem tudom, milyen a te belső órád, és te nem tudod, milyen az enyém, lehet, hogy teljesen más tempóban ketyegünk. Nehéz együtt élnie két olyan embernek, akinek nagyon máshogy jár a belső metronómja.”

A szerepekről

“Mindannyiunkkal előfordul, hogy mást mond, mint amit gondol, vagy érez. Enyhébb formája ennek a következetlen kommunikáció: például valakinek a saját véleménye nagyon eltér a fél órával azelőtti álláspontjától. Csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködni ugyanarról, hanem a gyerekét.”

A titokról

“Mi titok és mi nem titok, válasszuk el egymástól. Nem minden magánügy titok, és nem minden titok magánügy. Mi a különbség? A titok mindig hatalmi játszma, mert elveszi a másik szabadságát, míg a magánügy nem az. Ha a feleség megkérdezi a férjét, van-e szeretője, mire az azt mondja, ez magánügy, akkor baj van. Mert a nőnek a maga szempontjából szüksége van korrekt információra ahhoz, hogy elhatározásokat hozzon. Hiszen ha a férjének szeretője van, lehet, hogy az asszony nem akarna együtt élni vele, és elhatározhatja, hogy elhagyja. Aki titkolózik, megtagadja azt az információt a másiktól, amire annak szüksége lenne a döntéshozatalhoz. Viszont ha a férjet felhívja a fia, és megkérdezi, hányszor maszturbál egy héten, akkor mondhatja, hogy ez magánügy. Nem titok, mert nincs olyan döntés, amihez szükség lenne erre az információra.”

Az Intézetről « Feldmár Intézet

A tükörről

“Minden arc, amibe belenézek, tükör. Tükrözzük egymást. Vagy igazi tükrök vagyunk, és a valóságot tükrözzük, vagy torz tükrökkel találkozunk az elvarázsolt kastélyban. Gyerekként még nem tudjuk, hogy a család tagjai torzító vagy hiteles tükrök.”

A traumáról

“Trauma esetén a legtöbb ember megvédi a lelke legbensőbb szentélyét. Ha bántanak, megerőszakolnak vagy kínoznak valakit, belül mindig marad egy szentély, amit nem lehet lerombolni, ahol megmaradnak önmaguknak. Ha a kínzás olyan sokáig tart, és olyan fájdalmas, hogy nem lehet ellenállni neki, akkor úgy érzik, megölték a lelküket is. Ez a lélekgyilkosság.”

A rezilienciáról

“Reziliencia az, ha ahelyett, hogy a traumatizáltságunkon szomorkodnánk, annak örülünk, hogy nem döglöttünk bele, és túléltük. Tehát a lelki rugalmasság is attitűd kérdése. Elkeseredett leszek-e egy háború, egy Auschwitz után, úgy érzem-e, hogy ilyen világban nem érdemes élni, s attól félek, akármibe kezdek, újra megtörténhet? Vagy örülhetek annak, hogy túléltem a legrosszabbat? A magyar himnusz elég reziliens szöveg: „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”. Azaz van kedvünk tovább élni, még akkor is, ha visszatekintve csak rosszat látunk. Ez pozitív, optimista hit abban, hogy a múlt nem determinálja a jövőt.”

A szülésről

“Miért tolakodtak be a férfiak a szülőszobákba, ami sokáig kizárólag a nők birodalma volt? Van egy alapvető aszimmetria a férfiak és nők között. A férfiak is és a nők is nőből születnek. Freud szerint a nőkben irigység van, szerintem meg inkább a méhirigység létezik. A férfiak irigyek a nők méhére. Ezért akarják kisajátítani.”

A karanténról

“Ebben a félelemben, bizonytalanságban, zagyva információk zuhatagában mindannyian regresszálunk. Az otthonunkba vagyunk zárva, nem mozoghatunk szabadon, nincs hatalmunk a saját életünk dolgai felett. Ez emlékeztet minket a gyerekkorunkra. Az emlék lehet félelmetes, vagy furcsán kellemes, attól függően, milyen volt gyereknek lenni.”

A terápiáról

“A terápia arra is való, hogy elválasszuk a valóságot az álomtól. De amíg ez az elválasztás nem történik meg, minden numinózus alakra rávetítjük a szüleinkkel kapcsolatos érzéseinket. Nagynak és hatalmasnak képzeljük őket, míg önmagunkat picinek és gyengének hallucináljuk. Ha valakinek a történetében – és kinek nem? – szerepet játszott a nyomás vagy elnyomás, a kontroll, annak nehéz autentikus felnőtté cseperednie. Minél nagyobb a szülők elnyomó hatalma a gyerek felett, annál nehezebb autentikusan fejlődni. Elnyomás alatt nagy a csábítás, hogy az ember lázadjon vagy engedelmeskedjen. Aki önmagát gyereknek hallucinálja, kényszeresen választja valamelyiket a kettő közül.”

A jelen pillanatról

“A múlt már megtörtént, a jövő átláthatatlan, tehát tulajdonképpen nyilvánvaló, hogy csak a jelen pillanat létezik. Amikor végighallgatunk egy szimfóniát, a figyelmünk éppen ott van, ahol a tű fut a lemezen. A tű nem emlékszik, mi volt, és nem érdekli, mi lesz. Miért olyan nehéz ilyenné válnunk? Az egzisztenciánk olyan, mint egy csónak, ami mindig a jövő felé halad. Ha hátranézek, minden távolodik, eltűnik; ez a melankólia, és sírhatnékom van. Ha előrenézek, megijedek, mert nem látom, mi jön, és nem tudom, hogy tudok-e arra menni, amerre nekem kell, és elkerülni azt, ami nem kell. Se hátranézni, se előrenézni, csak ülni a csónakban, nem nézni semerre, a kezet a vízbe lógatva – talán unalmasnak tűnhet, pedig ez az itt és most. A múltat siratni és a jövőtől félni csak arra jó, hogy ne unatkozzunk.”